Nagy Márton utazott a honvédség gépén Moszkvába

2022. augusztus 23. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utazott Moszkvába a Magyar Honvédség HUAF 653 jelzésű, Dassault Falcon 7X jelzésű repülőjén, amelyről több sajtóhír is megjelent a napokban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón újságírói kérdésre megerősítette a gép moszkvai repülését, és azt mondta, Nagy Márton utazott a gépen, és gázbeszerzési ügyben repült az orosz fővárosba. Gulyás azt is mondta, reméli, hogy a miniszter sikerrel járt.

A világ legnagyobb járatkövető és adatplatformja, a Flightware szerint a gép vasárnap délelőtt 11.57-kor órakor szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről, és délután 3-kor landolt Moszkvában. A gép aztán moszkvai idő szerint hétfőn este 7 óra után pár perccel indult el Moszkvából, és kétórás repülés után helyi idő szerint este 8 óra 10 perckor landolt Budapesten.

Egy hónappal ezelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is járt Moszkvában, ő akkor Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyalt, mert a magyar kormány több földgázt szeretne vásárolni az oroszoktól, az oroszok vizsgálják a kérdést. Lavrov akkor arról beszélt, hogy a „washingtoni russzofób politika nagyon nagy kárt okoz” a magyar–orosz együttműködésben, Szijjártó pedig azt mondta: a magyar kormány békét szeretne Ukrajnában.

A találkozó után nem sokkal az derült ki, hogy Szijjártónak addig egy téli napra elegendő pluszgázt sikerült szereznie. Gulyás Gergely a mostani kormányinfón azt mondta, jól állnak a magyar gáztárolók. „3,8 milliárd köbmétert tárolunk jelenleg, ami 76 téli napra elég az ipari és a lakossági felhasználásra vonatkozóan, de ha csak a lakossági felhasználást nézzük, akkor több mint fél évre is elég lenne” – jelentette ki a miniszter.

Kövess minket Facebookon is!