Jakab Péter visszatért a lájkbajnokság trónjára, és még parizer se kellett hozzá

2022. augusztus 21. – 18:31

frissítve

Jakab Péter visszatért a lájkbajnokság trónjára, és még parizer se kellett hozzá
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Megint eltelt egy hét, amit itt a Telexen a hagyományoknak megfelelően a Lájkbajnokság aktuális fordulójával ünneplünk. Politikusok a közösségi médiában, népszerűségi listák, virális posztok, váratlan Monty Python-utalások.

A múlt heti Lájkbajnokság-fordulót azzal zártuk, hogy Jakab Péter épp a verseny leintésekor csapott igazán a lovak közé a Jobbikból való kilépésével és a saját mozgalma nem hivatalos beindításával, szóval óriási lendületben kezdte a mostani hetet. Ez éppen találkozott azzal, hogy a Fidesz nagyágyúi közül Orbán Viktor és Szijjártó Péter ezt a hetet is szabadságon töltötte – Jakab így tulajdonképpen igazi ellenfél nélkül futotta végig az egész távot.

Tegyük hozzá gyorsan, hogy a hagyományos péntek reggeli befutóval megint elég izgalmas ponton zárult a heti verseny, pont augusztus 20. előtt, amikor már közelgett a vihar, de még azt sem lehetett tudni, hogy lesz-e egyáltalán tűzijáték, 350 forintos sör, és az a rég várt pillanat, amikor az ünnepi műsor igazi családi élménnyé válik, mely során a szülők megfoghatják gyerekeik kezét és együtt utazhatnak a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, hangsúlyozva közben azokat a fontos nemzeti értékeket, melyek a mindennapi élethez is támaszt nyújthatnak egy-egy erkölcsi tanítás formájában. Mármint, ezt most tök komolyan.

De lássuk inkább a heti eredményt! Ennyi lájkot gyűjtöttek be most a legnépszerűbb magyar politikusok Facebookon:

Heti interakciók
1.Jakab Péter182 000
2.Hadházy Ákos108 000
3.Mesterházy Attila70 000
4.Karácsony Gergely61 000
5.Zsigmond Barna52 000
6.Ujhelyi István52 000
7.Keresztes László Lóránt48 000
8.Novák Katalin42 000
9.Dúró Dóra40 000
10.Potápi Árpád37 000
11.Varga Judit33 000
12.Hollik István28 000
13.Gyurcsány Ferenc25 000
14.Aradszki András21 000
15.Kubatov Gábor20 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a augusztus 12., péntek reggel 9:09 és augusztus 19., péntek reggel 9:09 közti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Jakab újra a régi?

Negyven hete, tavaly november elején nyert utoljára lájkbajnokságot Jakab Péter (azelőtt pedig pont tavaly ilyenkor, augusztus harmadik hetében), vagyis nagyon hosszú, és nagyon kalandos kilenc és fél hónap után sikerült visszatérnie a trónra. Persze jó kérdés, hogy mi lett volna, ha indul a versenyben Orbán és Szijjártó is; hát, inkább csak egy erős dobogós hely, mint bajnoki cím, elvégre az a 182 ezer lájk a választás óta eltelt 18 hétből csupán két alkalommal lett volna elég az elsőséghez (és még kétszer lett volna nagyon közel ehhez). Na de kit érdekel a „mi lett volna, ha”?

Jakab mindenesetre a tavaly tavaszi lendületét és energiáját idéző formában indította be az új mozgalmát, és nem igazán látni, hogy a Jobbikban bárki akár csak a közelébe érne népszerűségben. Ennek szép illusztrációja, hogy a fideszes propaganda óriási svunggal gúnyolódik rajta, és gyalázza ahol csak éri, ez pedig annak a csalhatatlan jele, hogy továbbra is potenciális ellenfélnek érzik a Rogán-agytröszt háza táján.

Tegyük hozzá rögtön: ez mind csak facebookos népszerűség, és ha valaki, hát az előválasztási veresége óta Jakab nagyon jól tudhatja, hogy ez nem egy az egyben átváltható valós szavazatokban mérhető támogatottságra. Ezzel együtt érdekes lesz megfigyelni, hogyan alakul ez a lendület a következő hetekben, és talál-e olyan csodafegyver-mémet Jakab, mint tavaly az ikonikussá vált parizert (igen, azt rejtettük el a címlapképen is, glóriának álcázva).

De hol a Fidesz?

Oké, hogy se Orbán, se Szijjártó, de az azért mégis csak hallatlan, hogy a legjobb fideszes befutó Zsigmond Barna az ötödik helyen, alig átlépve az 50 ezer lájkot. (Jó, azért nem teljesen hallatlan, tavaly március elején volt egy színellenzéki, Jakab-Hadházy-Gyurcsány-Karácsony-Dobrev ötös befutó is). A kérdés ettől még áll: mit csináltak a B-, és C-listás fideszesek ezen a héten?

  • Varga Judit: Ő aránylag keveset posztolt, de témái között megvoltak a szokásosak, a családdal pózolás, a sportsikerekre ráakaszkodó gratulációk, meg a szlogengenerátor pörgetése (keresztény/nemzeti gondolkodás/érzésvilág/kultúra stb.), bár az EU gyalázása most mintha kimaradt volna a műsorból.
  • Kocsis Máté, Varga Mihály: Nulla, illetve alig pár, teljesen jellegtelen poszt.
  • Novák Katalin: Szintén elég halvány hét, kevés poszttal. De legalább a kutyával, táborozó gyerekekkel és Erdő Péterrel (mármint nem egyszerre) készült fotók felhúzták a középmezőnybe
  • Zsigmond Barna, Potápi Árpád: Ők nagyjából hozták azt, amire hitelesítve vannak, kánikulával és uborkaszezonnal együtt is
  • Menczer Tamás, Szentkirályi Alexandra: Rájuk most valahogy egyszerűen nem volt annyira vevő a nép.

További random érdekességek a toplistáról

  • Keresztes László Lóránt hetedik helye egyéni rekord, ha a 48 ezer lájk nem is (járt már párszor 60 ezer környékén). Ezt egyébként most LMP-s politikusként egészen profilba vágó módon, a fakivágós kormányrendelet ellen tiltakozó posztokkal érte el. (És ha már itt tartunk, érdekes, hogy az LMP-ből ennyivel népszerűbb tud lenni a közösségi médiában, mint a nála jóval ismertebb Ungár Péter.)
  • Kubatov Gábor először a listán (pedig mennyit viccelődhettünk volna már eddig azon, hogy egy mondatban a „Kubatov” és „lista” szavak!). A héten szinte kizárólag fradis posztjai voltak, a végén már konkrétan az AC Milanhoz méricskélte a csapatot, ami azért egy icipicit talán túlzás.
  • Az ellenzéki politikusoknál a választás után sokáig megfigyelhető fogyatkozás a követőszámokban megállt, már csak Márki-Zay Péternél látszik enyhe, de stabil visszaesés. Hadházy a skála másik végén viszont közelíti a heti ezres gyarapodást, amit ha tartani tud, szeptember vége felé belép a 200 ezer követős magyar politikusok szűk körű (jelenleg 7 tagú) klubjába.
  • Ha már kerek követőszámok: Novák Katalin pár hete érte el a 150 ezret, Varga-Damm Andrea múlt héten a 100 ezret, Tordai Bence és Czeglédy Csaba pedig óriási versenyben vannak az 50 ezerért (kb. 150-200 hiányzik mind a kettőjüknek), de olyan lassú mostanában a növekedésük, hogy azzal karácsonyra se lesz meg.

It's all about the money

A szponzorált posztokra költött pénzek toplistáján a választás óta aránylag csend van, pár milliócska elmegy a kormány aktuális üzeneteinek visszhangzására, de amúgy semmi különös, a kampányban milliárdokat elszóró szereplők jórészt hallgatnak. Tegyük hozzá gyorsan: az átlagember facebookozási élménye nagyságrendeket javult ettől. A kérdés az, hogy vajon meddig tarthat ki ez a lassan öt hónapja tartó kegyelmi állapot, melyik oldal fogja megtörni, és vajon minek kell történnie ehhez.

Hirdetésre költött pénz
1.Magyarország kormánya2 500 000
2.Mediaworks1 200 000
3.hirado.hu800 000
4.Alapjogokért központ700 000
5.Genesis Média600 000
6.Gyöngyösi Márton200 000
7.Magyar Falu Program200 000
8.RTL.hu200 000
9.Greenpeace Magyarország150 000
10.Donáth Anna150 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az augusztus 9. és 15. közti időszak költéseit mutatják.)

Nincs otthon a macska

A hét legnépszerűbb posztjainak versenyét hagyományosan uralni szokta Orbán, nagyjából annyira, ahogyan most a távollétében Jakab. Az érdekes itt inkább az, hogy mennyire eltűntek a fideszesek a listáról, egész héten mindössze három, 10 ezer lájk fölötti posztot hozott össze a teljes kormánypárti mezőny: Novák Katalin kutyákkal fotózkodott, Varga Judit a gyerekeivel, Szijjártó Péter pedig minden kontextus nélkül kitett egy videót arról, hogy rengeteg pénzből kínai akkumulátorgyár épül Magyarországon.

  1. Jakab Péter bejelenti, hogy egy óra alatt már ezren csatlakoztak a Nép Pártján kezdeményezéshez – 27 ezer interakció
  2. Jakab toborzó videója a mozgalmához – 22 ezer
  3. Hadházy, „A Jóisten szerint sem tűzijátékra, hanem kiadós esőre van szüksége az országnak!” – 21 ezer
  4. Karácsony Gergely, „Budapest megvédi az erdőit, Budapest megvédi a fáit, Budapest nem engedi a kormányzati tarvágást.” – 20 ezer
  5. Jakab Péter szerint nem az iskolák fűtésén kéne spórolni, hanem a Parlamentén – 20 ezer

Felcsút, rezsipara, satöbbi

Szintén a fideszes nagyágyúk távolléte érződik az egyes reakciótípusokból legtöbbet behúzott posztok listáján. Plusz az, hogy a rezsicsökkentés-csökkentés valószínűleg még nagyon hosszú időre gúnyolódási muníciót biztosít az ellenzéknek (az mondjuk jó kérdés, hogy önmagában a gúnyolódással mire mennek a saját, amúgy is elkötelezett táboruk szórakoztatásán felül).

  • A legtöbb megosztás: Hadházy Ákos bemutatja a „felcsúti Hattyúk tavát”, egy sok pénzből épült, elég indokolatlannak tűnő hidat
  • A legtöbb komment: Jakab Péter megköszöni, hogy sokan felköszöntötték a születésnapján
  • A legtöbb mérges emoji: újra Hadházy és a fura formájú híd a felcsúti nádasban
  • A legtöbb meglepett emoji: Ujhelyi István bejelenti, hogy 2200 milliárdos támogatással segíti a kormány a rezsiárak miatt megszoruló családokat – Svédországban
  • A legtöbb szomorú emoji: Szakács László, „Nem hisznek Orbánnak a világban. Leminősítették az országot.”
  • A legtöbb szívecske: Novák Katalin fotója kutyákkal
  • A legtöbb nevető emoji: Ujhelyi, „Jól van, hát a rezsicsökkentést nem sikerült betartaniuk, de legalább az óvodások nemváltoztató műtétjeit megakadályozták”

Jakab egyébként a héten azzal is Orbán örökébe lépett, hogy a nem viccesnek szánt, mégis kiröhögött posztok listáját is uralja: három ilyen bejegyzése is van a top10-ben a nevetős emojiknál. Mondjuk ez még mindig jobb, mint Menczer Tamás és Deutsch Tamás esete, akiknek úgy van 2-2, hogy egyetlen más toplista közelébe se szagoltak.

A legtöbb megosztás

Múlt héten azt írtuk a legtöbb megosztás versenyénél, hogy unalmas már leírni, hogy megint Hadházy nyert – na, ehhez képest most helyreigazítást kell közölnünk: lassan már azt is unalmas leírni, hogy unalmas leírni, hogy megint Hadházy nyert. Kedves politikusmezőny, csináljatok már valamit, ez így kb. annyira verseny, mint a női vegyesúszás volt Hosszú Katinka fénykorában.

Más nézőpontból persze valahol egészen elképesztő, hogy Hadházy hétről-hétre üzembiztosan szállít egy csomó olyan mutyigyanús sztorit, ami ilyen szorgos megosztásra ingerli a követőtáborát. A hét költői kérdése: vajon hány példányban kellene klónozni Hadházy Ákost ahhoz, hogy választást nyerjen az ellenzék?

Heti megosztások
1.Hadházy Ákos29 500
2.Ujhelyi István13 400
3.Mesterházy Attila12 500
4.Jakab Péter9 400
5.Keresztes László Lóránt5 100
6.Szakács László4 700
7.Karácsony Gergely3 700
8.Tóth Bertalan3 600
9.Dúró Dóra2 600
10.Gyurcsány Ferenc2 600

A toplistán egyébként megint nincs egyetlen fideszes politikus sem, viszont öten is ott vannak az MSZP/DK istállóból. Ami úgy még figyelemre méltóbb, hogy a múlt héten is öten voltak, ráadásul a két ötös között csak három embernyi az átfedés.

Vágom a fát a fejszémmel

A virális posztok toplistájáig kellett várni, hogy témaként előkerüljön a hét egyik legfontosabb belpolitikai történése, a fakivágós kormányrendelet elleni tiltakozás. Ha már itt tartunk, elég fura, hogy az üzemszerűen homofób, és most hirtelen favágás-rajongóvá vált fideszes influenszereket még senki nem szembesítette a két téma eddigi legjobb mashupjával, a Monty Python-féle Favágó-dallal.

  1. Bányai Gábor bemutatja az újszülött unokáját, emojikkal és random módon Nagybetűvel írt Szavakkal gazdagon Illusztrálva – 25,5x szorzó
  2. Keresztes László Lóránt élő videója a Kossuth térről, a fakivágások elleni tüntetésről – 19,9x
  3. Aradszki András, „A nemzeti kormány 2023-ban is biztosítja a 25 év alattiak szja-mentességét.” – 17,5x
  4. Keresztes még egyszer a tüntetésről, plusz erdővédelmi petíció – 13,8x
  5. Zsigmond Barna Lévai Anikót köszönti a születésnapján, természetesen egy Orbán Viktorral közös fotóval (mondjuk nála esélyes volt az is, hogy egy sima Orbán-fotóval teszi meg ugyanezt, vagy tulajdonképpen bármit) – 9,5x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

Instagram

Ezt is megéltük: 10 ezer interakció alatti teljesítménnyel lehetett megnyerni a héten Instagramon a lájkbajnoki címet, és a 11. helyen már ezer alatti, konkrétan 660 lájkos eredménnyel áll Cser-Palkovics András. Javaslatunk: be kéne zárni az egész politikai Instagramot, és átköltözni Tiktokra, ahol már amúgy is teljes Office-évadok kínossági faktorát sűríti bele egy-egy 15 másodperces videóba Szentkirályi Alexandra.

(Viccen kívül, simán csinálnánk Tiktok-toplistát is, de sajnos a platform nem szolgáltat olyan statisztikákat, mint a Facebook/Instagram, sőt, leginkább semmilyet sem.)

Heti interakciók
1.Novák Katalin9 700
2.Márki-Zay Péter9 000
3.Hadházy Ákos6 200
4.Karácsony Gergely4 100
5.Nagy István2 800
6.Dúró Dóra2 000
7.Varga Judit1 700
8.Lázár János1 600
9.Fekete-Győr András1 500
10.Szentkirályi Alexandra1 300

Mindeközben a mocsár mélyén

A propagandaoldalak világában nyoma sincs az uborkaszezonnak, sőt, látványosan magas számokat produkálnak a toplistás oldalak. A mezőnyben kevés a változás, a választás utáni totál apátiából felébredve az ellenzéki kötődésű oldalak már standard módon négy képviselővel vannak a listán, az orosz és a fideszes propaganda pedig egyre inkább összemosódik, szimbiózisban él a túloldalon.

Emberemlékezet óta nem volt olyan, hogy megafonos szereplő nélküli a toplista, hát most ez is eljött. A csapatból igazából csak hárman vannak, akik sokmilliós reklám-rásegítés nélkül is stabilan be tudtak jutni a top10-be; Rákay Philip a választás után egyből lehúzta a rolót, és azóta filmet forgat, Deák Dániel múlt héten jelentette be, hogy augusztus végéig szabadságra megy (mondjuk onnan is tolja a szokásos tartalmait, bár láthatóan kisebb elánnal, mint szokta), Bohár Dánielnél meg érik a harmadik „törlöm az oldalam és újat indítok, mert cenzúráz a Facebook” műsor, annyira lemaradt a héten (pedig nagyon igyekszik, focis posztok, barátnővel pózolós fotó, minden megy).

Heti interakciók
1.Vadhajtások450 000
2.Nyugati Fény371 000
3.Gond-olkodó290 000
4.Orosz hírek251 000
5.Ellenszél178 000
6.Elemi164 000
7.Tízmillióan az előrehozott választásokért138 000
8.Pesti srácok112 000
9.888.hu102 000
10.Mindenszo.hu80 000

Végül emlékezzünk meg a toplistára nagyon hosszú idő után visszatérő mindenszo.hu-ról, ami egy átlagosnál is agresszívabb és egyben viccesebb kormánybarát propaganda/álhíroldal (a jelenlegi vezető anyaguk szerint Szabó Tímea náci karlendítéssel védi a fákat) – és az igazán érdekes az benne, hogy pár hónapja az Átlátszó lenyomozta az oldal anonimitáshoz foggal-körömmel ragaszkodó készítőjét, érdekes olvasmány a cikk azóta is.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a 2021 eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!