Hulladékégetés közben gyulladt ki csütörtökön a Mecsek

2022. augusztus 20. – 21:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tűz ütött ki csütörtök délután a Mecsek lábánál, Pécs északnyugati szélén. A lángok nyolc hektáron pusztítottak: három ház megsemmisült, hét másik pedig megrongálódott. Csaknem száz tűzoltó oltotta a tüzet, és egy helikopter is részt vett a védekezésben, amely az orfűi tóból vitte a vizet.

Még aznap este Facebookon jelentkezett a tűz okozója, és elnézést kért mindenkitől. Kósa Mátyás Krisztián azt írta, akarata ellenére okozott balesetet, és azt ígérte, minden károsult jogos kárát meg fogja téríteni a lehető legrövidebb időn belül. „Teljes felelősséget vállalok a történtekért. Büntetőjogi és polgárijogi értelemben is” – fogalmazott.

Az RTL Klub híradójában megszólalt a 49 éves férfi szomszédja, aki azt mondta, gödörbe dobált hulladék okozta a tűzet. Állítása szerint a férfi megkérte, hogy a telek szélén lévő gödörbe beledobhassa az ételhulladékot és szemetet, amit aztán el akart égetni. A lángok azonban belekaptak a száraz fűbe, és a feltámadt szél miatt villámgyorsan terjedtek az erdőben.

A gyújtogató később felhívást tett közzé az interneten: használt autókat venne át bizományba, hogy mihamarabb fizetni tudjon. Az RTL Klub riportja szerint korábban igazi autóritkaságokat hirdetett Facebookon.

A rendőrség gyanúsítottként kihallgatta, és gondatlan közveszély okozása miatt indított ellene nyomozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!