Menekültekből alakult táncegyüttes lép fel Budapesten az ukrán függetlenség napján

2022. augusztus 18. – 18:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrán menekültekből alakult táncegyüttes lép fel augusztus 24-én a ferencvárosi Bakáts téren, írja az önkormányzat közleménye.

A Mrija (magyarul: Álom) 40 tagú csapata Frankfurtban ismerkedett meg egymással idén tavasszal, azóta pedig már több országban is felléptek. Sőt, júliusban a dél-koreai Jeonjuban rendezett tánc-világbajnokságon fődíjat nyertek produkciójukkal.

A Mrija ukrán táncegyüttes egyik fellépése – Forrás: Ferencvárosi Önkormányzat
A Mrija ukrán táncegyüttes egyik fellépése – Forrás: Ferencvárosi Önkormányzat

Az együttes célja, hogy projektjükkel reményt tudjanak adni a háború miatt hazájukból elmenekült ukránoknak. Nevük pedig utalás is egyben a világ egykori legnagyobb teherszállító repülőgépére, a Mrijára, amit február 27-én semmisítettek meg az orosz megszállók.

„Lehet, hogy az oroszok elpusztították a Mriját, de sohasem pusztítják el az álmunkat egy erős, szabad és demokratikus európai országról”

– mondta ekkor Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Az együttes budapesti fellépésének napja is szimbolikus dátum: 1991. augusztus 24-én kiáltották ki Ukrajna önállóságát a Szovjetuniótól, azóta pedig minden évben ekkor ünnepli az ország a függetlenség napját.

A Mrija fellépése mellett ezen a napon jótékonysági vásárt is rendez a ferencvárosi önkormányzat a Budapesten élő ukrán közösség tagjaival és az Egység Ukrán Egyesülettel közösen. A szervezők ukrán jelképekkel díszített ajándéktárgyakat és kézműves ékszereket árulnak majd, a vásár teljes bevételét pedig az ukrajnai menekültek megsegítésére fordítják.

Nem ez az első alkalom, hogy a IX. budapesti kerület kiemelten támogatja Ukrajna ügyét: júniusban a kormány napokkal az esemény előtt lemondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök színésztársainak segélykoncertjét, amit végül az önkormányzat rendezett meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!