Jakab megmagyarázta, miért nem adja vissza a parlamenti mandátumát

2022. augusztus 12. – 11:43

frissítve

Jakab megmagyarázta, miért nem adja vissza a parlamenti mandátumát
Jakab Péter-tábla a Jobbik irodájában 2022 tavaszán – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jakab Péter hosszas huzavona után csütörtökön jelentette be, hogy kilép a Jobbikból, de „független képviselőként maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén”.

Ez tehát azt jelenti, hogy bár Jakab nem marad a Jobbik parlamenti frakciójában, a mandátumát nem adja vissza, pedig még utódja, a párt új elnöke, Gyöngyösi Márton is erre szólította fel. Így aztán a helyét sem veheti egy másik politikus a parlamenti patkóban. Volt párttársa, Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke erre úgy reagált, Jakab egy „mandátumtolvaj”, majd felemlegette, hogy Jakab 2020-ban a mandátumok visszaadásáról még egészen másképp gondolkodott.

Két éve ugyanis, amikor Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea is otthagyta a Jobbikot, mind a két politikus megtartotta a parlamenti mandátumát, ez pedig nem igazán tetszett az akkori Jobbik-elnöknek, Jakab Péternek.

Erről ugyanis így nyilatkozott akkor:

„Na, látja, ha valamiért, akkor a mandátumért vérzik a szívem. Hiszen nagyon sok kipróbált vidéki harcostársunk állna készen, hogy az első sorban, friss erőként küzdjön a rezsim ellen. Akik nem adják vissza a mandátumot, ezeket a harcostársakat veszik semmibe. Ez sokkal jobban bánt, mint az, hogy kevesebb pénzből gazdálkodunk.”

Jakab tehát még két éve úgy gondolta, aki a pártból való kilépése után nem adja vissza a mandátumát, az a harcostársait nem becsüli, őket nem engedi lehetőséghez jutni.

Erről az ellentmondásról Jakabot is megkérdeztük, aki így válaszolt a Telexnek: „először is,

én nem a Jobbik listájáról, hanem közös ellenzéki listáról szereztem mandátumot minden ellenzéki szavazó jóvoltából.

Másrészt most egy olyan Jobbik-elnökség kéri vissza tőlem a mandátumot, amely a saját elnökét a tagsággal is szembemenve megpuccsolta, kiszolgálva ezzel a Fidesz érdekeit. Ha ezek után visszaadom a mandátumomat, az két dolgot eredményezne: a Fidesz erősödését, a valódi ellenzék gyengülését. Ezt a szívességet nem teszem meg a Fidesznek és a vele együttműködőknek. Maradok a nép pártján a parlamentben is!”

Az elmúlt hetekben eléggé forró a hangulat a Jobbikban: Jakab Péter az elnöki székből és a frakció éléről is távozott, nyíltan támadta a párt új vezetését, majd látványosan elkezdte építeni A Nép Pártján elnevezésű oldalát, amiről azt mondja, az nem párt, hanem „a legfontosabb ellenzéki küldetés, ami elvezet a kormányváltáshoz és egy jobb Magyarország megteremtéséhez”. Az információk szerint ugyanakkor augusztus 20-án Jakab bejelentheti az új pártja megalakulását, minderről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!