A Jobbik is népszavazást kezdeményez a magyar EU-tagságról

2022. augusztus 8. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, ami Magyarország Európai Unióból kilépését eredményezheti?”

– ezt a kérdést teszi fel népszavazásra a Jobbik, jelentette be Gyöngyösi Márton elnök hétfő délelőtt a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A népszavazási kezdeményezést még hétfőn be is nyújtják a Nemzeti Választási Bizottságnak. A kérdésen egy hétig dolgoztak a jogászaik, hiszen az Alaptörvény tiltja a nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségről népszavazást, és magát az Alaptörvényt sem lehet referendummal módosítani.

Gyöngyösi szerint „ha a kormány ki akarná vezetni az országot az EU-ból”, akkor azt egy törvényjavaslattal megtehetné, amit a kétharmados parlamenti többség megszavazna. De mivel annak idején népszavazással csatlakoztunk az EU-hoz, „ha bárki fejében megfordulna a kilépés, csak és kizárólag népszavazás útján lehetne megtenni”. Szerinte ha a kezdeményezésük sikeres lesz, a népszavazás eredménye „alapvetően tiltaná meg az Országgyűlésnek azt, hogy támogasson egy olyan kormányzati indítványt, amely végeredményeképpen Magyarország EU-tagsága megszűnne”, ez a tiltás három évig kötelezné az Országgyűlést.

A Jobbik nem az első párt, amely felfedezte magának az EU-tagságot mint lehetséges népszavazási témát. A szocialista EP-képviselő Ujhelyi István vasárnap jelentette be, hogy népszavazással erősítené meg az ország uniós tagságát. Ő ezt a kérdést tenné fel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?”

A népszavazás ötletét ugyanakkor nem minden párt támogatja. A Momentum két vezető politikusa már vasárnap arról posztolt, hogy nem támogatják Ujhelyi kezdeményezését hazánk EU-tagságának megerősítéséről. Kele János elnökségi tag szerint nem éri meg egy hatalmas nemzeti sorstragédia kockázata pusztán azért, mert néhány, „az irrelevánssá válástól rettegő politikai szereplő ebben az ügyben most saját visszakapaszkodásának lehetőségét látja”.

Arról, hogy Magyarország EU-kilépésének milyen esélyei vannak, ebben a videóban foglalkoztunk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!