Orbán fütyül arra, mit gondol a „baloldali sajtó” a dallasi beszédéről

2022. augusztus 6. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi napokban Orbán Viktor a tusványosi után újabb beszéddel hódította meg a közbeszédet, ám ezúttal a mondanivalója helyett arról vitatkozik mindenki, hogy akkor most valójában sokan, vagy kevesen voltak kíváncsiak a miniszterelnök csütörtöki amerikai turnéján elmondott beszédére. Ez elsőre nem hangzik nehezen eldönthető kérdésnek, de ahogy arról a Telexen is olvashattak, egyáltalán nem egyszerű utólag megmondani, hogy mi az igazság. Mi több forrás alapján arra jutottunk, hogy egy gyenge félház lehetett, most azonban végre maga Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.

A miniszterelnök persze nem tett igazságot, csak egy sejtelmes Orbán Viktor™ posztot tett közzé, ahol az áprilisi országgyűlési választás után elmondott győzelmi beszédéből idézve, néhány emojival megtámogatva azt írta, „Egész jól néztünk ki!”. A mellékelt kép alá pedig, ami amúgy egy telt háznak is mondható tömeget ábrázol, annyit írt, „Fütyülünk a baloldali sajtóra!”. Ebből azt is ki lehet olvasni, hogy Orbán szerint telt ház volt a beszéde alatt, sőt, mivel a képen éppen ujjonganak az emberek, a kormányközeli Nézőpont elemzőjének, Talabér Krisztiánnak azt a korábbi állítását is bizonyítani lehetne vele, hogy állva tapsoltak a miniszterelnöknek.

Persze a miniszterelnök hívei ezt nyilván eddig sem vonták kétségbe egy pillanatig sem, mindenki mást pedig nyilvánvalóan nem lehet meggyőzni ezzel, így sokkal fontosabb jelentést hordoz az, hogy a miniszterelnök fütyül a „baloldali sajtóra”, vagyis praktikusan mindenre, ami nem nyíltan támogatja a kormányt. Ez amúgy egyáltalán nem meglepő, elvégre Tusványoson a Alapjogokért Központ és a Kesma vezetője, Szánthó Miklós is világossá tette, hogy a Fidesz mennyire veszi komolyan a független sajtót. Ha már Szánthó, érdemes megemlíteni, hogy a CPAC-nek az Alapjogokért Központ volt az egyik szponzora, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azonban a Hvg.hu-nak azt mondta, a magyar állam nem fizetett és nem is kért semmit Orbán Viktor dallasi részvételéért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!