Üres teremben vagy telt ház előtt beszélt Orbán?

2022. augusztus 5. – 16:38

frissítve

Üres teremben vagy telt ház előtt beszélt Orbán?
Fotó: Brandon Bell / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bizonyára ismerik a félig üres, félig tele pohár példáját. Kicsit hasonlít hozzá Orbán Viktor csütörtöki amerikai turnéján elmondott beszédének elemzése, pontosabban nem is magának a beszédnek, hanem annak az elvileg sokkal könnyebben eldönthető kérdésnek a megválaszolása:

Mennyien voltak kíváncsiak Orbán előadására?

Spoiler: ha Orbán beszédének félháza egy pohár lenne, akkor az ellenzék szerint üres lenne, a kormányoldal szerint viszont ki is csordulna.

Elsőként visszanéztük a televíziós közvetítéseket, de nem segítettek a kérdés megválaszolásában, a hallgatóságról csak kistotált mutattak, a terem egésze nem látszik:

Fotó: HírTV / Youtube
Fotó: HírTV / Youtube



Az orbánellenesek szinte azonnal a beszéd után kárörvendő posztokat osztottak meg, ami mellé azt írták, hogy Orbán egy szinte üres teremben tartott előadást, tulajdonképpen a falnak beszélt. Viszont ezekkel a képekkel azért akadtak gondok. Vagy nem Orbán beszéde alatt készültek, mint ez, ahol a színpadon hárman beszélgetnek, miközben mellétették Orbán fotóját:

Fotó: George Lazar / Facebook
Fotó: George Lazar / Facebook

Vagy pedig a színpad előtti sorokat mutatják, ami valószínűleg a vendégeknek fenntartott VIP-rész, ez látszik ezen az AFP fotón is:

Fotó: Brandon Bell / Getty Images via AFP
Fotó: Brandon Bell / Getty Images via AFP

Bár az ilyen sorok általában csak a főelőadó beszéde alatt telnek meg (a többiek vagy nem érkeztek meg, vagy már távoztak is, esetleg máshol tartanak panelbeszélgetést, illetve hozzátartozók) ebből sokan le is szűrték a tanulságot: „a meggyengült, bukásra álló Orbán nemzetközi renoméjának látszata hamis”.

Nem mindenki jutott viszont erre a következtetésre, hiszen már eleve az üres/tele kérdést is másképp látta például a kormányközeli Nézőpont elemzője, Talabér Krisztián. Szerinte telt ház volt:

„Az álhírekkel ellentétben teltház volt és ”standing ovation„, azaz állva tapsolás!”

Fotó: Talabér Krisztián / Facebook
Fotó: Talabér Krisztián / Facebook

Az első olyan felvételt, amin látszik a terem nagyobb része Orbán beszédekor (pontosabban amikor bejövetelekor tapsolják) Gary Grumbach, az NBC News producerének twitterén találtuk meg:

Itt az látszik, hogy bár elöl sokan vannak, a hátsó sorok azonban foghíjasak, néhány sor szinte üres:

Fotó: Gary Grumbach / Twitter
Fotó: Gary Grumbach / Twitter

Az elöl található félkör alakú, (valószínűleg VIP) rész után 2 nagyobb részre osztva, egyenként körülbelül 500 főre elegendő széket látunk. Ezekből az első nagyjából tele van, a második 500 viszont inkább üres.

Azonban ez még nem minden. Ebből az Orbán beszéde előtt tartott panelbeszélgetésen készült snittből az is kiderül, hogy hátul volt egy harmadik, nagyjából szintén 500 székes szakasz, ahol csak ketten ültek:

Fotó: Csehszlovák kém / Facebook
Fotó: Csehszlovák kém / Facebook

Vagyis összegezve: Ha nekünk kéne válaszolni, nagyjából egy gyenge félházat mondanánk, szerencsére azonban a szavazógép segítségével ön is kedvére felülbírálhatja azt, amit látott, és dönthet:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!