A legszegényebbek szívhatnak először a rezsicsökkentés korlátozásával

2022. augusztus 5. – 12:29

frissítve

A legszegényebbek szívhatnak először a rezsicsökkentés korlátozásával
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus eleje óta új rezsiszabályok vannak érvényben, így a gázár hétszeresére, az áramár duplájára nő az átlagfogyasztás felett. A lakossági fogyasztók többségénél letisztulni látszanak az új szabályok, de még mindig rengeteg a nyitott kérdés, a legégetőbb talán az; mi lesz azokkal, akik előre vásárolják az áramot, feltöltőkártyával.

Általában a rosszabb helyzetben lévő családok, nélkülözők háztartásaiba szereltek eddig ilyen órákat, mert ezek működésének lényege, hogy a felhasználó ne tudjon túlfogyasztani, azaz ne használhasson el annyi áramot, amennyit esetleg utólag a havi számlázási rendben nem tudna kifizetni.

Most mégis úgy tűnik, ezek az ügyfelek fizették először az új, magasabb, piaci árat.

„Tegnapelőtt és tegnap is szerény körülmények közt élő újpestiek kerestek meg azzal, hogy a feltöltős villanyórájukhoz vásárolt villamos energia ára »kissé« megemelkedett. Eddig, augusztus elseje előtt 3000 forint feltöltésért 82 kWh áramot tudtak vásárolni, ma viszont ugyanennyi pénzért már csupán 44 kWh villamos áram jut!” – írta a Facebookra Déri Tibor, a IV. kerület momentumos polgármestere. Jámbor András, a VIII. és a IX. kerület – Párbeszéd frakcióban ülő – parlamenti képviselője ugyanerről számolt be.

A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy nem minden szolgáltatónál kell már most a piaci árat fizetni, az E.On ügyfelei rezsicsökkentett áron veszik az áramot. Ennek oka, hogy az E.Onnál úgy számolnak, 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között – azaz az új szabályok életbelépése utáni 1 évben – minden fogyasztónak jár 2523 kWh áram rezsicsökkentett áron, így ezt a mennyiséget kedvezményesen vehetik meg, úgy osztják be, ahogy akarják. Ha kifutnak belőle 2023. július 31. előtt, akkor viszont már csak piaci áron fognak tudni vásárolni.

Az MVM Next azonban nem így számol.

Ők a 2523 kWh éves rezsicsökkentett árammennyiséget elosztják 365-tel, és azt mondják, ügyfeleik mindennap 6,9, azaz 7 kWh áramot vehetnek csökkentett áron, afölött pedig piaci árat kell fizetniük. A gond csak az, hogy az MVM a legutóbbi vásárlás óta eltelt napok száma alapján állapítja meg, mennyi áramot vehet kedvezményesen egy ügyfél. Mivel augusztus 1. előtt a régi, rezsicsökkentett áron számoltak el, ha valaki augusztus 1-jén próbálkozott a feltöltőkártyás áramvásárlással, csak 7 kWh-t kapott rezsicsökkentett áron. Ha augusztus 2-án vásárolt először az új rendszerben, akkor 14-et, ha 3-án, akkor 21-et, és így tovább.

Igaz, ebben az esetben az MVM honlapján szereplő új (csütörtök este, azaz az új rendszer bevezetése után 4 nappal felkerült) példák szerint az is számít, hogy júliusban mikor vásároltunk utoljára áramot. A rendszer ugyanis az augusztusban vásárolt áram mennyiségét elosztja a legutóbbi vásárlás óta eltelt napok számával. Azt írják:

„Amennyiben Ön 90 kWh-t szeretne feltölteni, és a két feltöltés között eltelt napok száma 30 (például július 21. és augusztus 20. között), akkor az egy napra eső feltöltött mennyiség 3 kWh (90 kWh ÷ 30 nap = 3 kWh/nap). A július 21. és július 31. közötti időszakra 30 kWh feltöltés esik, ezt a korábban megszokott módon számoljuk el. Az augusztus 1. és augusztus 20. közötti időszakra eső feltöltött mennyiség 60 kWh.”

A példa szerint tehát minél korábban volt az utolsó, júliusi feltöltés, annál nagyobb mozgásterünk lehet augusztusban. Ez alapján tehát

egy átlag alatti fogyasztó elvben talán ki is jöhet még úgy is, ha nem tér el a megszokott, havi rendszerességű előre vásárlástól, de az interneten mégis több, ezzel ellentétes beszámoló terjed, ráadásul Jámbornak és Dérinek is ilyesmit jeleztek a választóik, valamint a 24.hu olvasói is ezzel szembesültek.

Az MVM tájékoztatása persze nem igazán életszerű, hiszen a példában szereplő fogyasztó a hónap végén vásárol áramot. Éppen ezért nehéz is kalkulálni most azzal, ha valaki augusztus 20-án vásárol, hiszen addigra összegyűlik a napi 7 kWh-kból is 20 x 7, azaz 140 kWh kedvezményes árammennyiség is, az embereket inkább az érdekelné, hogy most, augusztus elején miért kell többet fizetniük. Annyi biztos, hogy ezekben a napokban a feltöltőkártyásoknak semmiképp nem éri meg egyszerre sok áramot venniük, inkább várjanak és számoljanak.

Jó, de miért nem figyelt erre az ügyfél? – merülhet fel a kérdés. Egyrészt azért, mert erről az új számlázási gyakorlatról nem nagyon tájékoztatták, másrészt pedig azért, mert – ahogy a 24.hu is írja – az MVM rendszerében nem azt kell beírni, hogy hány kWh áramot szeretnénk vásárolni, hanem azt, hogy mennyiért szeretnénk áramot vásárolni. Azaz azt, hogy a pénzünkért mennyi áramot kapunk, a rendszer számolja ki.

Ezért estek pánikba a Jámbor András és Déri Tibor Facebook-posztjaiban szereplő emberek, hiszen ők csak azt látták, hogy

ugyanazért a pénzért augusztus 1. után kevesebb áramot kaptak, mint augusztus 1. előtt, hiába mondta a kormány, hogy az alapfogyasztásig megmarad a rezsicsökkentett ár.

A 24.hu meg is kérdezte erről a Technológiai és Ipari Minisztériumot, és Palkovicsék megerősítették, hogy tényleg ez a rendszer, azt írták:

„Augusztus 1-jétől előre fizetős villamos energia esetén két vásárlás között eltelt napok alapján érvényesül a kedvezmény. Vagyis az éves kedvezményt elosztva, minden napra jut egy bizonyos mennyiségű kedvezményes áram, amelyet fel kell szorozni a két vásárlás között eltelt napok számával. Az így kapott kedvezményes mennyiséget meghaladó fogyasztás felett a többi fogyasztási formához hasonlóan lakossági piaci árat kell fizetni az adott időszakban.”

Akkor hogy fizessen ezentúl a feltöltőkártyás felhasználó?

Ha tehát valaki eddig megszokta, hogy 130 és 135 kWh között alakul a havi áramfogyasztása, ami rezsicsökkentett áron kb. 5000 forint, akkor most lehet, hogy változtatnia kell a fizetési gyakorlatán. Ha ugyanis augusztus elején, mondjuk – a 24.hu-n ismertetett példánál maradva – augusztus 4-én akar 5000 forintért áramot venni, akkor már nem fog 133 kWh-t kapni, ahogy eddig, hanem csak 85 kWh-ra lesz elég a pénze. Hiszen augusztus 1., 2., 3. és 4. után megkap 4 x 7, azaz 28 kWh-t rezsicsökkentett áron, a többit viszont csak piacin veheti. Így viszont egy 5000 forintos feltöltéssel tehát augusztus 19-ig vagy 20-ig kell várni, ha biztosan teljes egészében rezsicsökkentett áron akarunk vásárolni.

Azt érdemes tehát nézni, hogy hány nap 7 kWh-s kedvezményes mennyiségéből jön ki az eddigi átlagos havi fogyasztásunk, és csak azután vásárolni, ha ezek a napok leteltek.

Ha tehát korábban egy hónap alatt 130 és 135 kWh körül fogyasztottunk, akkor annyi kedvezményünk 19 nap alatt gyűlik össze mindenképp, mert 19 x 7 = 133, azaz augusztus 19-én tudunk leghamarabb ennyi áramot megvenni kedvezményesen.

Viszont öröm az ürömben, hogy az új számítási rend miatt csak most, az átállás idején szembesülhetnek ezek a fogyasztók a piaci árral, ezután már egyre kevésbé. Ha ugyanis az átlag alatt fogyasztanak, akkor a napi 7 kWh-val számolva is utoléri majd a számlázás a valóságot, igaz, csak augusztus végére vagy szeptemberre. Most is elsősorban azokat érintheti hátrányosan az átállás, akik rendszertelenül vásárolnak áramot, és július végén épp vettek, de csak kisebb mennyiséget.

Jámbor András szerint az, hogy az új számlázási rendre való átállás idején lehetségessé vált, hogy

akár egy átlag alatt fogyasztó, de egyenlegét rossz ütemben feltöltő felhasználótól is kérhetnek piaci árat bizonyos árammennyiségért, visszaélésnek minősül, és ezért „bejelentést tett”.

A lakossági tájékoztatás minden esetre tényleg eléggé hiányos, az MVM inkább csak fut az események után. Eleve azt is csak csütörtök este tisztázták, hogy bizonyos mértékben az utolsó vásárlás óta eltelt júliusi napokkal is kalkulálnak, nem csak az augusztusiakkal, az Elmű-Émász korábbi ügyfeleiről pedig az MVM honlapja még mindig csak ennyit ír:

„Tájékoztatás hamarosan.”

Minden más

A rezsicsökkentés korlátozásának bejelentése óta mindenki csak találgatja, pontosan mennyit, mikor, miért fogunk fizetni. Az új szabályok csak lassan kristályosodnak, szinte mindennap felmerül egy-egy újabb kérdés vagy probléma. Megpróbáltuk összeszedni, mit tudunk eddig biztosan:

Azt már megírtuk, hogy a korábban bedobott piaci árakhoz képest egyelőre visszafogott volt a kormány, és a spóroláshoz is adtunk már tippeket.

De mégis: kezdjük az elején! Mennyibe kerül mostantól az áram és az éjszakai áram?

A villamosenergia ára 2523 kWh-s éves fogyasztásig 36-37 forint marad, az e feletti fogyasztásnál 70,104 forint/kWh az ár augusztus 1-től. Az éjszakai áram: 23,1 forint/kWh a fogyasztási korlátig, e felett 62,9 forint a nem kedvezményes ár.

Akkor jól értem, hogy van külön kedvezményes keret a sima áramara, meg az éjszakai áramra?

Igen.

Mennyit kell fizetünk az új rendszerben a gázért?

A földgáz esetében 1729 köbméteres éves fogyasztásig, vagyis 144 köbméter/hó fogyasztásig marad a kedvezményes tarifa: 102 forint köbméterenként. E felett 747 forint/köbméter lesz az új lakossági ár.

Ha éves fogyasztásra jár a kedvezményes keret, akkor éves lesz az elszámolás is?

Nem, az elszámolás időarányos lesz, az éves mennyiséget elosztják 365-tel, így jön ki az, hogy egy napra mennyi jár az olcsóbb áramból/gázból, ezt aztán megszorozzák annyival, ahány napról épp kiállítják a számlát.

Kezd egy kicsit bonyolult lenni. Ha napok alapján számláznak menet közben, miért beszélünk éves keretről?

Azért, mert ha vannak olyan időszakok, amikor az ember kevesebbet fogyaszt, akkor az így megspórolt keretét később még kihasználhatja az évben. Az MVM azzal a példával illusztrálja ezt a gyakori kérdései között, hogy ha valaki diktálás alapján kérte az elszámolását, de amíg nyaral, otthon nem fogyaszt energiát, így pedig a diktálás alapján kiállított számlájában nem jelenik meg fogyasztás, akkor az erre az időszakra eső kedvezményhányadot nem veszíti el, azt később ki tudja használni az éves időszakon belül.

Mire számítson az, aki nem lépi túl az átlagot?

Az átlagfogyasztásig a havi villanyszámla maximum 7560 lehet, és maximum 14 688 forint lesz a havi gázszámla.

Oké, de honnan lehet tudni, hogy az átlag fölött lesz-e a fogyasztás?

Mivel a kedvezményes mennyiséget éves szinten adták meg, a korábbi időszak éves fogyasztásából érdemes kiindulni. Ezt egyrészt az utolsó éves elszámoló számla 3. oldalán lehet megtalálni, másrészt az MVM online ügyfélszolgálatán keresztül is lekérhető. Azt persze fontos figyelembe venni, hogy a múltbeli fogyasztás csupán tájékoztató jellegű. Ha nagyobb változás történt azóta a háztartásban, mondjuk gázkazánra cserélték a villanybojlert, beszereltek egy klímát, vagy gáztűzhely került az elektromos főzőlap helyére, akkor ezekkel is kalkulálni kell.

Év közben változik a rendszer. Van emiatt külön elszámolás?

Nincs. Aki szeretné, az most attól függetlenül bediktálhatja a mérőóraállásokat, hogy egyébként mikor szokott lenni a diktálási időszaka, de ez nem kötelező. A kedvezményes kereten belül fogyasztó (átlagfogyasztó) ügyfeleknek nem is érdemes most élniük a rendkívüli diktálás lehetőségével.

Jó-jó, de azok, akik többet fogyasztanak az átlagnál, akkor szaladjanak mérőállást diktálni?

Szaladni biztosan nem kell, mert az MVM augusztus 15-ig kitolta rendkívüli diktálások határidejét. Annak lehet most fontos rögzíteni az óraállásokat, aki eddig sokat fogyasztott, de arra számít, hogy a fogyasztása az év hátralévő részében csökkenni fog (mondjuk azért, mert épp új szigetelést kapott az otthona). Ezen kívül, ha az ember átalányt fizet, és vagy sokat ingadozik érvről évre az otthonában a felhasznált áram- és gázmennyiség, vagy eddig is átlag felett fogyasztott, és ezután is erre számít, akkor jól járhat a pontos elszámolással.

Az MVM szerint egyébként nem érheti hátrány azokat, akik augusztus 15-ig nem küldik el az aktuális mérőóraállást. Az ő esetükben becsült érték alapján a 2022. július 31-ig elfogyasztott és a 2022. augusztus 1-jétől fogyasztott energia mennyiségét külön soron tüntetik fel a számlán.

Még egyszer, mi lesz azokkal, akiknek feltöltőkártyás villanyórájuk van?

Ez attól függ, hogy melyik szolgáltató ügyfelei. Az E.ON-os mérőórákat 2022 augusztusa és 2023 júliusa között 2523 kWh mennyiségig lehet kedvezményesen feltölteni. Az MVM-es mérők esetében viszont mindig csak az utolsó töltés óta eltelt napokra járó kedvezményt érvényesítik, a kedvezményes mennyiség egy napra, az éves keret alapján 6,9 kWh (erről írtunk föntebb).

Az előbb az otthonban felhasznált gázról, meg villanyról volt szó. Mi a helyzet a nyaralókkal?

Az MVM tájékoztatása szerint lakossági felhasználásnak számít a nyaralókban, hétvégi házakban, sőt a lakossági célra használt garázsokban fogyasztott energia is (feltéve, hogy nem kereső tevékenységhez használják ezeket az ingatlanokat).

És mi lesz a társasházakkal?

Szintén lakossági fogyasztónak számítanak azok a társasházak és lakásszövetkezetek, amelyekben több az önálló lakás, mint a nem lakás céljára szolgáló helyiség. Ezek a kedvezményes alapmennyiségen felül további kedvezményes mennyiségre is jogosultak, aminek a mértékét a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások száma alapján számolják ki.

Ha valahol több generáció él együtt egy házban, ott hogy számolják a kedvezményt?

Azt, hogy egy otthon meghaladja-e az átlagfogyasztást mindig felhasználási helyenként nézik, ezért hiába él együtt több generáció egy házban, akár külön lakásokban is, ha közös mérőóráik vannak, akkor a kedvezményes éves keret számukra pont ugyanakkora, mint annak, aki egyedül él egy fogyasztási helyen. Azoknak, akik szeretnék, hogy az ilyen, egy házban élő, ám külön háztartások mindegyikének járjon a kedvezményes keret, most külön mérőket kellene beszereltetniük, ahogyan ezt a legutóbbi kormányinfón maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is javasolta a rezsiemelés elkerülése végett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!