Péntekig még be lehet diktálni az MVM-nek és az E.ON-nak a mérőóraállásokat

2022. augusztus 1. – 20:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 1-jétől lépnek életbe az új rezsiszabályok. Az MVM és az E.ON közleménye szerint augusztus 5-ig, vagyis pénteken éjfélig van mód a szolgáltató elektronikus felületén berögzíteni a leolvasott adatokat. A vállalatok honlapján elérhető tájékoztató szerint azok az ügyfelek is megadhatják péntekig mérőállásukat, akiknek nem most van a diktálási időszaka, vagy az energiaszolgáltató állapítja meg a számlákban elszámolt havi mennyiséget.

Érdemes inkább személyesen vagy online próbálkozni, a telefonos ügyfélszolgálat ugyanis több olvasónk jelzése szerint is egész nap elérhetetlen. A legegyszerűbb az online diktálás, a gázóra állását itt lehet regisztráció nélkül is rögzíteni. A villanyóraállás rögzítéséhez az MVM Next oldalán van egy eligazítás, attól függően, hogy ki milyen szolgáltatónál volt korábban.

Az MVM oldalán azt írják, a rezsinövelés miatt nem lesz külön elszámolás, és így nem lesz külön elosztói leolvasás sem, de „úgynevezett számlamegosztás történik becsült érték alapján, amely értelmében a 2022. július 31-ig elfogyasztott és a 2022. augusztus 1-jétől elfogyasztott földgáz mennyisége külön soron lesz feltüntetve a számlán.”

„A rendkívüli mérőállásközlést figyelembe fogják venni a számlázásnál, illetve az elszámolt mennyiség megosztásánál.”

A rezsicsökkentés-csökkentésről szóló rendelet részleteiről itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!