Bányai Gábor felesége Müller Cecíliától kért segítséget, amikor férje koronavírusosan altatásban volt

2022. július 20. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bányai Gábor, fideszes országgyűlési képviselő 111 napot töltött a kórházban, mikor tavaly februárban elkapta a koronavírust. Állapota folyamatosan rosszabbodott, lélegeztetőgépre, majd műtüdőre került. Erről az élet-halál közötti időszakról mesélt az Igeidőknek.

Kiderült, hogy felesége Müller Cecília, országos tisztifőorvost is felhívta telefonon segítségért, amikor ő altatásban volt a koronavírus szövődményei miatt. Végül mégsem ő, hanem Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója intézkedett az ECMO gép beszerzésében, és szervezett egy szakorvosgárdát is neki.

Mi is megírtuk, hogy Bányai Gábor annyira rossz állapotba került tavaly márciusban a koronavírus-fertőzés szövődményeitől, hogy ECMO-gépre került. Az ECMO egy úgynevezett műtüdős kezelés, aminek lényege, hogy a betegágy mellett elhelyezett gép segítségével helyettesítik a beteg légzését, hogy a tüdeje tehermentesítve legyen.

Ez egy nagyon speciális, költséges, sok embert igénylő ellátás, ezért nagyon szigorúan mérlegelik, hogy kit tesznek műtüdőre.

Az akkor egyetlen szabad ECMO-gép az országban a szegedi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben volt. Mint a képviselő az interjúban mondta: covidos beteget soha nem tettek addig ilyen gépre, ezért nagy volt a bizonytalanság. Bányaival kivételt tettek, még aznap átszállították Szegedre.

Bányai állapota a kezelések hatására hullámzóan ugyan, de javulni kezdett, míg végül júniusban elhagyhatta a kórházat.

Nem igaz azonban az az állítás, hogy Bányai volt az első covidos beteg, akin alkalmazták az ECMO kezelést. Korábban mi is megírtuk, hogy egy koronavírusos kismamának is műtüdővel mentették meg az életét még tavaly januárban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!