Lázár kötelességből megszavazta a vármegyés átnevezést, pedig korábban ellenezte

2022. július 19. – 11:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Lázár János álláspontja nem változott, a szavazata is ehhez fog igazodni”, mondta még júniusban Lázár János sajtósa arról, hogy az építési és beruházási miniszter meg fogja-e szavazni az Alaptörvény-módosítást, amiben például vármegyékre nevezik át a megyéket.

Az ötlet ugyanis egyszer már felmerült: 2011-ben az Alaptörvény első tervezetébe is beleírták, Lázár János akkor azt mondta, reméli, hogy „a józan ész az érzelmeket felülírja”, szerinte

„…nem jó történeti aspektusai vannak. (...) Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot.”

Az Alaptörvény módosítását, benne a vármegyés átnevezést kedden szavazta meg a parlament: köztük Lázár János is igennel szavazott. A képviselő ezt a Facebookon magyarázta.

„Az álláspontom az elmúlt években világos volt, és nem változott: sem a kormánymegbízott, sem a megye átnevezésével nem értek egyet. Az előbbit nem szavazom meg, az Alaptörvény módosítását viszont, fenntartásaimmal együtt, kötelességem megszavazni” – írta.

A kormánymegbízottak főispánokká való átnevezését is kedden szavazta meg a parlament, Lázár posztja szerint ezt ő nem szavazta meg. A parlament honlapján lévő szavazási adatok szerint sem az igen, sem a nem, de még a tartózkodás gombra sem nyomott rá, eszerint sehogy sem szavazott a kérdésről.

Kövess minket Facebookon is!