A TASZ szerint nemigen volt arányos a sokkoló használata

2022. július 18. – 15:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A BRFK hétfői közleménye szerint a rendőrök öt embert állítottak elő, miután a Margit hídon többszörös felszólításra sem mentek a járdára – írja a Police.hu. Egyikük ellen használtak sokkolót. Gyülekezési joggal visszaélés miatt három emberrel szemben indítottak szabálysértési eljárást, egyikükről kiderült, hogy korábbi szabálysértése miatt körözik. A rendőrök összesen 109 embert igazoltattak. Az egyiküket körözték, mert egy korábbi bírságát nem fizette be, őt is előállították. Két emberrel szemben közlekedési szabálysértések miatt bírságot szabtak ki.

eredeti cikk:

Sokkolót használt az egyik tiltakozónál hétfőn délelőtt a rendőrség – erősítették meg a Telex megkeresésére azután, hogy Jámbor András Facebook-élőjében felvetődött ennek a gyanúja.

A Társaság a Szabadságjogokért a sajtóközleményében azt írja, hogy a tiltakozásokra tekintettel a gyülekezési forródrótjuk a héten minden nap élni fog 8-22 óra között. A +36 30 722 3356-os számon érheti el a TASZ jogsegélyszolgálatát, akinek azonnali jogi segítségre van szüksége. A tasz.hu/tiltakozz oldalon pedig tüntetésekkel, tiltakozásokkal kapcsolatos hasznos információkat gyűjtöttek össze résztvevőknek és szervezőknek egyaránt.

Az eddigi tiltakozó akciók alatt számos résztvevőt igazoltatott a rendőrség a kresz szabályainak a megsértése miatt vagy azért, mert az aszfaltra festettek. Amíg ezek a cselekmények a tiltakozás kifejezését szolgálják, addig nincs alkotmányos indok a jogsértés megállapítására, írják.

A sokkoló használatára is kitértek: azt írták, hogy a sokkolót a rendőr akkor használhatja, ha az intézkedésének, jelen esetben a tüntetőknek a helyszínről való eltávolításában, testi kényszer alkalmazásával sem tud érvényt szerezni. Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.

Ez történt hétfőn délelőtt

Hétfőn délelőtt a katatörvény módosítása, illetve lényegében eltörlése (többet erről itt) ellen és a reális rezsi érdekében tüntettek a biciklis futárok és a velük szimpatizálók, összesen mintegy néhány száz fő. A bejelentett, hivatalos tüntetés lezárultával a demonstrálók egy része a Margit hídon maradt tovább a hidat foglalni, többen pedig elindultak a város különböző pontjaira: a Nyugati felé indultak, majd Astoriától az Erzsébet híd irányába mentek, amely előtt azonban megtorpantak, majd a Margit hídnál zajló tömegoszlatás hírére visszafordultak a Blaha Lujza tér irányába. A rendőrség nagy erőkkel feloszlatta a Margit hídon maradó néhány tiltakozót, aminek hírére a menet visszafordult. A tüntetők végül a Kossuth téren táboroztak le, követeléseiket végül Jámbor András juttatta el a parlamentbe.

Múlt héten kezdődtek a tüntetések

Múlt kedden, a katatörvény módosításának benyújtása után indult a szombatig tartó, vasárnap megszakadó, majd hétfőn újrainduló tüntetéssorozat Budapesten. A tüntetések tematikájához idővel csatlakozott a rezsicsökkentés-csökkentés elleni tiltakozás is. A katáról és az új törvény miatt felmerülő kérdésekről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!