Dúró szerint Gyurcsánytól tanulhatott Orbán

2022. július 18. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezt Gyurcsánytól tanulta” – kérdezte Orbán Viktortól Dúró Dóra. A Mi Hazánk alelnöke személyesen nem intézhette kérdést a kormányfőhöz, de beérte azzal, hogy kérdésére Orbán Balázs politikai igazgató válaszol.

Dúró szerint szégyen, hogy a családi házakban élő, többgenerációs háztartásokat, vagy azokat büntetik, akik kizárólag árammal fűtenek.

Dúró szerint a multiknak nagyobb terhet kellene vállalniuk a közterhekből, mert ezek a cégek „annyi pénzt visznek ki” az országból, amennyit a kormány a rezsivédelemre betennek. „Évente 550 milliárdot visznek ki az országból a kereskedelmi cégek, az Audi és a Mercedes – mikor vonják be őket a közteherviselésbe?”

Orbán Balázs szerint a brüsszeli elhibázott szankciós politika és a keleten dúló háború okozza azt a válságot, amelyhez hasonlóra évtizedek óta nem volt példa.

Orbán Balázs Orbán Viktort idézte, aki arról beszélt, hogy véget ért az olcsó energia időszaka, meg kell védeni azt is, ami eddig természetes volt: árstop, rezsicsökkentés, teljes foglalkoztatottság és a nyugdíjak megvédése.

Az árstop és a rezsicsökkentés továbbra is prioritása a kormánynak, mondta Orbán Balázs. Külön gondolni fogunk a csak áramot fogyasztkókra, a kistelepülésen élőkre és a nagycsaládosokra is.

Dúró szerint azonban „Németh Szilárd hazudott, legyen már ennek valami következménye!” Szerinte Orbán Balázs válasza ráerősített mindarra, amit Dúró kifogásol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!