A kormánypárti képviselő biztosította a kormányt, hogy nem hallgat az ellenzékre

2022. július 18. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

A fideszes Szeberényi Gyula szerint az ellenzék a költségvetést felelőtlenül, több ezermilliárd forinttal terhelné meg.

„Bevezetnék a többkulcsos adózást, ellehetetlenék a középosztályt, emelnék a társasági adókat” – mondta, bár ezek a példák épp a költségvetés bevételi oldalát jelentik.

Mit jelentenének az ellenzéki módosítók a költségvetés számára – kérdezte végül Tállai Andrástól. Az államtitkár – a NAV korábbi vezetője – szerint a módosítók jól mutatják, hogyan gondolkodik „a kisebbségben lévő ellenzék” a közpénzekről, és arról, hogy a baloldali pártok együttműködnek-e a választások után.

Tállai szerint nem, mert „ahány frakció, annyi ilyen-olyan módosító javaslat” érkezett. 8,5 százalékra emelné a költségvetés hiányát az említett 435 módosító javaslat.

„A karbonadóval 200 milliárdot, a társasaági adóval 2360 milliárdos plusz terhet tennének a vállalkozások nyakába” – mondta Tállai, megjegyezve, hogy ez a befektetők, beruházók érdekeit sem szolgálják.

Azt javasoljuk a parlamentnek, hogy „ne fogadják el az ellenzéki pártok módosító javaslatait” – összegzett Tállai, akinek válaszát a kormánypárti képviselő elfogadta. Szeberényi idézett Gyurcsány őszödi beszédéből, és közölte, „nagyon örülök a kormányzat hozzáállásán és természetesen a Fidesz frakció ezeket a javaslatokat nem fogja támogatni, hiszen nem szolgálják az ország érdekét.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!