A Jobbik szerint 65 ezerről 400 ezerre is nőhet a rezsi

2022. július 18. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Igaz-e, hogy önök még a piaci árú rezsin is nyerészkedni akarnak?” kérdezte a jobbikos Z. Kárpát Dániel, utalva arra, hogy az energiahordozók piaci árszintje mellett is marad a 27 százalékkos áfa.

„Ha 27 százalék áfa van egy rezsiszámlán, akkor a kormány által realizált áfabevétel keletkezik … ha van önökben tisztesség … akkor bejelentik, hogy nem tartanak igényt arra a plusz áfabevételre, ami abból keletkezik, hogy a magyar emberek irreálisan többet fizetnek.”

„Egy állattartó 65 ezer forintot fizethet rezsire, ez akár 400 ezer forint” is lehet ezután – mondta Z. Kárpát, elismerve, hogy a részletszabályok továbbra sem ismertek, így ez az összeg csak becslés. Mindenesetre ennek áfája több mint 80 ezer forint lenne – mondta a Jobbik politikusa – tehát csak az költségvetésbe folyó áfa több lenne mostantól, mint amennyi eddig maga a rezsi volt – állította Z. Kárpát.

Menczer: A Jobbik törpepárt lett

Menczer Tamás szerint a kormány „védi a családokat, önöktől is”. Az államtitkár emlékeztetett az ellenzék április 3-i választási eredményére, hogy a Jobbik „törpepárttá vált”.

Menczer is a háborúról és „az erre adott elhibázott brüsszeli szankciókról” beszélt, amelyek nem vetettek véget a háborúnak és nem fájtak Oroszországnak.

Menczer szerint a 480 forintos literenkénti üzemanyagárat Magyarország „harcolta ki” azzal, hogy a vezetéken érkező orosz kőolajra nem vonatkoznak az EU-szankciói.

Az államtitkár szerint a kormány az energiafüggetlenséget növelhetné Paks 2-vel. Paks jelenlegi erőművei most az áramtermelés 50 százalékát biztosítják, így a bővítés stabilizálná az áramtermelés. Menczer örömtelinek nevezte, hogy az ellenzék Paks-párti lett.

Ezután Menczer a Jobbik leépüléséről beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!