A társadalom többsége, 62 százaléka nem ért egyet a katatörvénnyel

2022. július 16. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Még a fideszesek több mint harmadának sem tetszik a katatörvény ügye, és 20 százalékuknak negatívan változott a véleménye a kormányról emiatt – derült ki a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásából, amelyet a Momentum megbízásából végzett a katatörvénnyel, illetve a katás adózással kapcsolatos kormányzati intézkedések társadalmi megítéléséről. Összességében tízből kilenc válaszadó értesült a változtatásról, a közvélemény túlnyomó része pedig ellenzi, hogy szeptember elsejétől csak magánszemélyeknek adhatnak számlát a katások. Mindezek alapján az elmúlt hét tiltakozásainak jelentős társadalmi támogatottsága van.

A 21 Kutatóközpont reprezentatív közvélemény-kutatása 1000 fő megkérdezésével, 2022. július 14-15 közötti, telefonos adatfelvétellel készült. A minta kisebb torzulásait súlyozással korrigálták, a hibahatár a teljes minta esetében +/- 3 százalék. A minta összetétele megfelel a teljes népesség összetételének nem, lakóhely, iskolai végzettség és korcsoport szerint.

Forrás: 21 Kutatóközpont
Forrás: 21 Kutatóközpont

Az nem meglepő, hogy az ellenzéki pártok szavazói (beleértve a hatpárti ellenzéki összefogás pártjainak híveit, valamint az MKKP- és Mi Hazánk-szavazókat is), illetve a katát az elmúlt évben használók – beleértve a velük egy háztartásban élőket is – 86, illetve 85 százalékban ellenzik az intézkedést. Az viszont figyelemre méltó adat, hogy

a kormánypárti szavazók is szinte teljesen egyenlő arányban oszlottak meg a kérdésben, 38 százalékuk helyeselte, 36 százalék ellenezte, 26 százalékuk pedig nem tudott, vagy nem akart állást foglalni a kérdésben.

Forrás: 21 Kutatóközpont
Forrás: 21 Kutatóközpont

Akiknek nincs katás adózó a háztartásában, azok is döntő többségükben (57%) helytelenítik azt intézkedést, mindössze 23 százalékuk ért vele egyet. Nem igaz tehát Parragh László azon kijelentése, hogy a nem katázók közömbösek ebben a kérdésben, teszi hozzá a kutatóintézet elemzése.

A kutatás során a megkérdezettek 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő maga vagy a háztartásában élők közül valaki kisadózott az elmúlt egy évben:

ez a 7,8 milliós választókorú népességből nagyjából 1 millió 300 ezer embert jelent.

Forrás: 21 Kutatóközpont
Forrás: 21 Kutatóközpont

A kormánypártiak között kevesebb érintett volt, talán azért, mert a katások jellemzően fiatal, átlaghoz képest képzettebb választók, akik között a Fidesz valamivel kevésbé népszerű, mint a teljes népességben, veti fel az elemzés, amelynek adatai ugyanakkor azt is világossá teszik: a katásokat jelentősen rosszul, és váratlanul érintette a hétfőn benyújtott, kedden pedig a Fidesz-KDNP által megszavazott katatörvény.

A kisadózók (vagy a velük egy háztartásban élők) 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a bevételeinek több, mint a fele került ki a katás adózási körből, további 34 százaléknak pedig ugyan kevesebb, mint a fele, de több mint 10 százaléka. Ennek fényében nem meglepő, hogy a katásokat anyagilag érzékenyen érinti az intézkedés:

8 százalékuknak elviselhetetlenül nagy nehézséget okoz, további 37 százalékuknak jelentőset, és csak 22 százalékuk állította, hogy egyáltalán nem okoz nehézséget.

Forrás: 21 Kutatóközpont
Forrás: 21 Kutatóközpont

Bár a teljes minta 55 százaléknak nem változtatta meg az intézkedés a kormányról alkotott véleményét, 36 százalék viszont úgy válaszolt, hogy ez kedvezőtlen irányba befolyásolta. Nemcsak ellenzéki szavazókról és katásokról van szó:

a bizonytalanok 35, a nem katázó családok 33 százaléka is csalódott a kormányban, de még a fideszesek egyötöde is, miközben pozitív irányba szinte senkinek se változott a véleménye.

Forrás: 21 Kutatóközpont
Forrás: 21 Kutatóközpont

Mint a 21 Kutatóközpont hozzáteszi, mindez ugyanakkor természetesen nem jelenti azt, hogy a választóközönség ilyen arányban meg is változtatná a pártpreferenciáját: egy adott ügyben kifejtett ellenvélemény még nem jelent automatikusan „szakítást” a kedvenc párttal, az egy hosszú és bonyolult folyamat szokott lenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!