Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítése miatt

2022. július 9. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

A pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését kérve, az Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki országgyűlési képviselők – közölte Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az MTI-vel.

Az MSZP kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői kérjenek utólagos normakontrollt. Azért küldték a törvény szövegét az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük az sem a magyar Alaptörvénynek, sem a magyar alkotmányos hagyományoknak, sem a nemzetközi szerződéseknek és a bírói gyakorlatnak nem felel meg

„A kormány javaslatára megszavazott törvénymódosítás teljességgel elfogadhatatlan, az ugyanis gyakorlatilag megfosztja a pedagógusokat a sztrájkhoz való jogtól, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy érdekeik érvényesítése érdekében nyomást gyakorolhassanak munkáltatójukra”

– írja Kunhalmi.

Májusban derült ki, hogy az országgyűlés törvényalkotási bizottsága (TAB) véglegessé tenné azt a februári kormányrendeletet, amely alapján csak nagyon szűk keretek között lehet törvényesen sztrájkolni az iskolákban. Azóta az országgyűlés már elfogadta a javaslatot, ezután a pedagógus szakszervezetek kérték Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a sztrájkot ellehetetlenítő törvényt, azonban hiába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!