Solymári vízkrízis: kis lavórban mosakodunk, mosásról szó sem lehet

2022. július 1. – 17:16

frissítve

Solymári vízkrízis: kis lavórban mosakodunk, mosásról szó sem lehet
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Solymár felső részén még mindig nincs vezetékes víz, de kezd működni a pótlás: közteresek szállítják ki időseknek a vizet, a helyiek PET-palackkal, vödörrel, műanyag hordókban viszik haza a lajtos kocsiból, ingyenes zuhanyzók, mobilvécék nyíltak. A vízművek szakemberei szerint hiába pumpálják a jól ellátott alsóbb területről a vizet az érintett terület felé, ha azt felfelé jövet lefogyasztja a többi lakos a hőség miatt. Helyszíni riport a solymári vízkrízis második napjáról.

„Viszik rendesen, csak délelőtt kábé ezer liter elment”

– mondja kérdésünkre az egyik legmagasabban fekvő solymári utcában, a Budai Nagy Antal utcában álló lajtos kocsi vezetője. A környékbeli Kerekhegy több száz lakosát érinti legjobban a solymári vízkrízis. Jönnek az emberek a másfél literes PET-palacktól kezdve az 50 literes műanyag hordóig mindenféle edénnyel. Ha nehéz, segít a cipelésben is.

Közben egy közeli lakos érkezik, egyik kezében műanyag palack, a másikban vödör. „A palackból isszuk, a vödör vizet kézmosásra, vécét leönteni kell”, mondja. Érkezik egy helyi közterület-felügyelő is kocsival, megtölt egy tízliteres vizes tömlőt, és három ötliteres műanyag kannát.

„Azoknak az idős lakosoknak szállítom ki a vizet, akik nem tudnak eljönni érte. Van egy önkormányzati szám, amit ilyen esetekben hívni tudnak”

– mondja érdeklődésünkre. Eddig 5-10 ember élt a lehetőséggel, teszi hozzá, most például egy idősebb nénihez megy. Vele tartunk.

A 80 éves Gelencsér Ferencné szívesen beszél a helyzetről. Három napja nem jön a víz. Eddig a szomszéd vagy a lánya segített, de most nem érnek rá, ezért hívta az önkormányzati forródrótot. Az elmúlt napokban megváltozott az életük, kis lavórból mosakodnak, a főzésre-mosogatásra még épphogy jut víz, de mosásról szó se lehet, meséli. Nem érti, hogyha lent a faluban van víz, akkor miért nem lehet a fogyasztást leállítani addig, amíg fentre is jut víz.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A költői kérdésre a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szakemberei adják meg a választ, akiknek a szervizkocsijához egy U fordulót kihasználva szaladunk oda.

A probléma lényege három szóban szerintük: túlfogyasztás és kevés empátia.

A kánikulában ugyanis egy átlagos családi ház vízfogyasztása is a duplájára emelkedik, azoknak pedig, akiknek a kertjében automata öntözőrendszer, medence van, a többszörösére, közlik. Eszerint a Solymár alsó, vízzel jól ellátott részében élők egy része egyszerűen nem veszi tudomásul a fentiek érdekében bevezetett vízkorlátozást, nincs mindenhol empátia. „Nem azért fizetik a vízdíjat, hogy kiszáradjon a kert” – idézi az egyik vízműves az elterjedt vélekedést. Így aztán hiába pumpálják fel lentről a fenti tározókba a vizet, hogy jusson a magasabban élőknek is, a vizet felfelé menet közben egyszerűen lefogyasztják a többiek.

Persze az is probléma, hogy a vízvezetékrendszer a hatvanas-hetvenes években nem erre a lakosságszámra épült, hanem jóval kisebbre. Fejleszteni kellene az infrastruktúrát, a vezetékrendszert, a tartályokat, derül ki. És legalább tervben van, kérdezem:

„Majd ha felépült az összes stadion”

– érkezik a maliciózus válasz.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Visszatérünk az utca végébe, ahol egy kisteherautóról palackos ásványvizet oszt egy kissé morózus önkormányzati ember. Nyolcan vagyunk, mondja neki egy közeli házból érkező nő. Akkor 16 palackot vihet, vonja meg a mérleget a férfi. (Ez egyébként 3 liter ásványvizet jelent fejenként egy napra.) Az autó mellett 3-4 frissen felállított mobilvécé várja azokat a helyieket, akik az otthoni vödrös vízöblítés helyett a kényelmesebb megoldást választanák.

A mobilvécék mellett már zuhanyozni is lehet a víz nélkül maradt solymári lakosoknak, igaz, azért el kell autózni a község másik felébe a solymári vár mellé, a csütörtökön a köz előtt megnyitott turistaházba. A turistaház nyitott ajtaja előtt a lépcsőn két lány üldögél, fánkot eszegetnek. Mint kiderül, gyerekeket táboroztatnak a közelben, a tábor ideje alatt a turistaházban laknak.

„Tegnap jött az önkormányzat, és azt mondták, hogy napközben kinyitják a mosdóhelyiséget mindenkinek, estétől lehet csak a mienk”

– idézik fel. A mosdóban hideg csapvíz, vécé, zuhanyzó, palackos víz várja a rászorulókat. A hevenyészett statisztika szerint eddig egy nő élt a lehetőséggel csütörtök este.

A Solymárral szomszédos budaligeti (II. kerületi) Gyarmati Dezső uszoda jóval népszerűbb. Ide is ingyen jöhetnek zuhanyozni a solymáriak, amióta a kerület vezetése lehetővé tette nekik a vízhiány miatt. Az uszodában éppen szemlét tart Varga Bendegúz alpolgármester, ő tájékoztat a számokról.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Eszerint csütörtök este több mint száz solymári élt az ingyenzuhany lehetőségével, péntek délig egyelőre kevesebben, de délután várható egy nagyobb hullám. A döntő többség csak zuhanyozni tért be, jellemzően a nagyobb családok, több gyerekkel, de azért a kedvezményesen felajánlott egész napos jegyek is fogynak. Az uszodának nem jött rosszul a solymári vízkrízis, egy átlagos hétköznaphoz képest többen vannak a külső strandrészen. Ebből kiindulva azt tervezik, hogy a jövőben kiterjesztik a kerületi lakosokra vonatkozó kedvezményeket a környező agglomerációs települések lakóira is, mondja az alpolgármester.

A honvédelmi miniszter újabb két darab, 8 köbméteres lajtos kocsit küld a településre, hogy fel tudják tölteni a víztározókat, mondta Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, az operatív törzs helyi ülése után, pénteken. A sajtótájékoztatóról itt számoltunk be. A solymári önkormányzat szerdán rendelt el vízkorlátozást Solymár magasabban fekvő részén, a Kerekhegyen. A helyzetről csütörtökön helyszíni riportban számoltunk be, ezt itt olvashatják el újra.

Frissítés: a solymári önkormányzat péntek délután II. fokú vízkorlátozást rendelt el a településen, így 10 m3/nap átlagfogyasztást meghaladó, gazdálkodószervezetnek minősülő felhasználóknak a napi fogyasztási igényüket 10%-kal szükséges csökkenteniük. A vízkorlátozás időtartama alatt Solymár Nagyközség közigazgatási területén a vízfogyasztók kötelesek a takarékos ivóvíz-felhasználás megvalósítására, továbbá

Solymár közigazgatási területén visszavonásig tilos:

  • minden tömlős locsolás és mosás a település egész területén;
  • az automata öntöző berendezések működtetése;
  • a járdák, utak mosása;
  • gépjárművek tömlős mosása;
  • medencék töltése.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!