Ugyan csak pár percre, de forró autóban ragadt egy csecsemő Kiskunhalason

2022. június 28. – 12:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal telefonált be egy tompai nő hétfőn dél körül, hogy egy kiskunhalasi parkolóban véletlenül bezáródott az autója, és benne ragadt a 7 hónapos kisfia. Az ajtókat a kiérkező rendőrök sem tudták kinyitni, ezért tonfával beütötték a bal hátsó üveget, így hozzáfértek az ülésen lévő táskához, amiben a kulcs volt. Ezután már sima ügy volt kinyitni az autót, írja a Police.hu.

A kisfiú összességben 3-5 percet tartózkodhatott egyedül az autóban. A rendőrség figyelemfelhívó videót is készített arról, mennyire veszélyes a lezárt kocsiban hagyni a gyereket. Az utastér a napon percek alatt felforrósodik, még akkor is, ha az ablakot résnyire lehúzva hagyják. Csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben a nagy forróság miatt.

Amerikában évente átlagosan 39 gyerek hal meg azért, mert benne felejtették egy felforrósodó autóban, ami azt jelenti, hogy átlagosan 9 naponta bekövetkezik egy ilyen tragédia.

Magyarországon június elején halt meg egy négyéves kislány, akit nyolc órára egy kisbuszban felejtettek. Az esettel összefüggésben ebben a cikkünkben részletesen írtunk arról, hogyan fordulhat elő, hogy egy szülő ott felejti a gyermekét az autóban.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!