Országszerte változnak a parkolási szabályok és díjak, van, ahol háromszorosára nő a tarifa

2022. június 28. – 09:58

frissítve

Országszerte változnak a parkolási szabályok és díjak, van, ahol háromszorosára nő a tarifa
Parkolóóra a Dózsa György téren, a főváros I. kerületében – Fotó: Földi Imre / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Július elsejétől több nagyvárosban emelik a parkolási díjakat – derül ki a helyi tudósítóink által készített körképből. Győrben 30–220 százalékos emelésről dönthet kedden a közgyűlés, Hódmezővásárhelyen 25, Szegeden 11 százalékkal kerül majd többe a parkolás, Miskolcon 10–70 százalékos tarifaemelés jöhet. A fővárosban drasztikus változás várható a parkolásban, Pécsen a díjak nem változnak, de a parkolási szabályok igen.

A győri közgyűlés kedden a legdrágább zónában 30 százalékkal, a két másikban két-háromszorosára emeli a parkolási díjakat – ezt bátran megelőlegezhetjük, ugyanis az érintett bizottságokon már a múlt héten különösebb vita nélkül átment a tervezet.

Az I. övezetben (belváros) a jelenlegi 400 helyett 520 forint, a II. övezetben 200 forint helyett 440, míg a külső városrészeket jelentő III. övezetben 100 forint helyett 320 forint lesz az óránkénti parkolás. Jelentősen nő az éves lakossági bérletek ára: az eddigi 3900 forint helyett ezután 12 000 forintba kerülnek – de ez még mindig „csak” a fele annak, amit eredetileg tervezett a városvezetés.

Huszonöt lett, maradhat? Dehogy!

Győrben ugyanis tavaly a pandémia alatt a polgármester egyszemélyes rendeletet hozott, ami 2022. január 1-jétől 25 000 forintra emelte volna a lakossági bérlet árát. Erről azonban nyilvánosan nem beszéltek, így amikor októberben kibukott a tervezet, elképesztő ellenszélben találta magát a májusi rendelet és persze annak aláírója is. Egy villám-közvéleménykutatást rendeltek el, amelynek eredményét azóta sem publikálták ugyan, de az sejthető abból, hogy a képviselő-testület visszavonta az emelést. Hivatalosan az országos kormányhatározat miatt, ami megakadályozta az önkormányzatok számára, hogy 2022. június 30-ig a parkolódíjakon (és egyebeken) változtassanak.

Ennek most vége, Győr pedig az első adandó alkalommal emelni fog a díjakon (igaz, a városban már tizenegy éve nem emelték a parkolási tarifát). Azt lehet már tudni, hogy éves szinten ez 134 millió pluszbevételt hozhat, de hivatalosan nem elsősorban ezért lépik meg, hanem a belvárosi parkolási helyzet megoldásáért. Ott ugyanis szinte képtelenség parkolni, de ha többet kell fizetni, nő az autók „forgási sebessége”. Igaz, ennek ellentmond, hogy arányaiban a legkevesebbet épp az I-es övezetben emelnek az árakon, sokkal többet a III.-ban, ami már bőven kívül esik a centrumon.

A cél az is – mondta Dézsi Csaba András polgármester az önkormányzati rádióban futó műsorában –, hogy a győriek előnyben részesüljenek. Ez a lakossági parkolóbérleteknél igaz is, a rendes jegyeknél azonban nem: ugyanúgy 520 forintot fog július 1-je után fizetni a győri autós a belvárosban, mint egy nem győri. Emellett ha nem is most, majd csak 2023-ban, de kiterjesztik a fizetőssé váló városrészeket is – erről szintén ebben a rendeletben döntenek kedden. (Sudár Ágnes, Győr)

Szegeden 10-11 százalékkal emelnek

Szegeden július 1-jétől szintén emelik a parkolási díjakat, méghozzá nagyjából 11 százalékkal. A sárga zónában 220-ról 245 forintra, a zöld zónában 480-ról 535 forintra nő az egy óráért fizetendő összeg, a sárga zónás napijegy árát pedig 1320-ról 1465 forintra emelik fel.

A fizetős parkolás sárga és zöld zónája Szegeden – a honlapon a térkép nagyítható, és kattintásra mutatja az automatákat is. Forrás: https://szepark.hu/
A fizetős parkolás sárga és zöld zónája Szegeden – a honlapon a térkép nagyítható, és kattintásra mutatja az automatákat is. Forrás: https://szepark.hu/

A havi, féléves, éves bérletekért is többet kell fizetni, például a mindkét zónára érvényes havi bérlet ára eddig 14 100 forint volt, július 1-jétől 15 700 forint lesz; a további részletek a parkolási cég oldalán megtalálhatók. Vannak különféle kedvezmények is, például a többinél olcsóbban kínálnak a szülőknek óvoda-, és iskolabérletet – hiszen a belvárosban sok gyermekintézmény van –, illetve orvosoknak vásárolhatót.

Kovács Tamás, Szeged gazdasági alpolgármestere a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy a díjak növelését már korábban eldöntötte az önkormányzat, eredetileg az idén év elejétől akarták életbe léptetni a magasabb árakat, de az egészségügyi veszélyhelyzet moratóriuma miatt csak júliustól lehet emelni.

Szegeden a koronavírus-járvány előtti időszakban évente több mint 1 milliárd forint bevételt hozott az önkormányzatnak a fizető parkolás – összehasonlításul: a város idei költségvetését mintegy 80 milliárd forintra tervezték (még az önkormányzatok „rezsicsökkentésből” való kiűzetése előtt). Minden hónap, amelyben a kormány a járványra hivatkozva tiltotta a fizetős parkolást, 90 millió forint bevételkiesést jelentett.

Az autósoknak a szegedi belvárosban, több mint 2200 helyen, a nagykörúton belül kell fizetniük a parkolásért, munkanapokon 8–18 óra között, plusz a Mars téri piac környékén, ahol szombat délelőtt is jegyet kell venni. A parkolójegyek 130 darab automatából vehetők meg, pénzérmével vagy bankkártyával lehet fizetni. Emellett mobiltelefonnal is lehet a parkolást intézni az automaták oldalán ismertetett módszerrel.

És ha nem lenne elég ez az emelés, jövőre újabb jöhet. Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere a július 4-i közgyűlésre javaslatot nyújtott be a parkolási árak további emelésére és a fizetős zóna jövő évi kiterjesztésére. Eszerint a mostani sárga zónában a július 1-től érvényes árhoz képest további 35 százalékkal, a napijegy 1980 Ft-ra, az egyórás jegy ára 330 Ft-ra, a zöldben pedig 12 százalékkal nőnének a díjak 2023. január 1-től, így egy óra parkolás a drágább, zöld zónában már 600 Ft-ba kerülne. Az új, kék zónában pedig, amely a nagykörutat kívülről övezi, és kiterjed Újszeged egy részére is, ahol eddig nem kellett fizetni, ott 2023. július 1-től kell majd, és 230 Ft-ba kerülhet majd egy óra. A kék zóna bevezetése azt jelenti, hogy a város eddigi fizető parkolási területe mintegy a másfélszeresére nő majd, ha a képviselők elfogadják ezt a tervet.

Parkolójegy-automata és szabályosan várakozó kocsik a szegedi városháza előtti Széchenyi téren – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Parkolójegy-automata és szabályosan várakozó kocsik a szegedi városháza előtti Széchenyi téren – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Vásárhely is kedden dönt

Hódmezővásárhelyen szintén felemelik a parkolási díjakat július 1-jétől, ha a június 28-ra tervezett közgyűlésen ezt megszavazzák a képviselők. A tervek szerint az óránként fizetendő parkolási díj 200-ról 250 forintra emelkedhet, emellett megszűnhet a zöld rendszámos autók díjmentessége.

Hódmezővásárhely pénzügyi-gazdasági alpolgármestere, Szabó János a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy nem a legújabb kormányzati elvonások miatt emelnek, hanem azért, mert az elmúlt két évben nem tudták növelni a parkolási díjakat, miközben gyorsult az infláció, és a költségeik nagy tempóban nőttek. Szabó János hozzátette, hogy a parkolási bevétel náluk egy teljes évben éppen hogy átlépi a 10 millió forintot, így nem jelent igazán nagy tételt Hódmezővásárhely 17 milliárdos költségvetésében. (Móra Ferenc Sándor, Szeged–Hódmezővásárhely)

Miskolcon három zónából kettő lesz

A borsodi megyeszékhely közgyűlése a múlt héten döntött a parkolási tarifák és szabályok módosításáról. A városban eddig három parkolózóna volt, óránként 150, 220 és 400 forintos díjakkal. A 150 forintos, eddigi kék zónát megszüntették, azokon a helyeken az eddigi 220 forintos sárga zónához hasonlóan 260 forint lesz az óránkénti tarifa, ez 73 és 18 százalékos díjemelést jelent. A legdrágább, zöld zónában 400 forint helyett 440 forint lesz az óránkénti parkolási díj, ami 10 százalékos emelést jelent. Viszont egyes korábbi sárga zónás helyeket is átsoroltak zöldbe, vagyis lesznek olyan utcák, ahol az eddigi 220 forintos óradíj kétszeresét kell parkolásért fizetni.

Pécs: a szabály változik, a tarifa nem

Pécsen nem emelkednek a fizetős parkolás díjai, vagyis az I-es zónákban óránként 400, míg a II-es zónákban óránként 200 forintot kell fizetni a parkolásért. Viszont sok változás július 1-jén lép érvénybe, ugyanis a közgyűlés tavaly novemberben – a veszélyhelyzet miatt feltételes hatálybalépéssel – új parkolási rendelet alkotott.

A legnagyobb újítás a korlátozott várakozási övezetek bevezetése, ezeket a fizetős parkolózónák és a védett övezetek külső határainál alakítják ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezekben az utcákban hétköznapokon 8–18 óra között csak két órán át várakozhatnak az autósok. A korlátozott várakozási övezetekben lakók is csak akkor parkolhatnak korlátlanul, ha kiváltják az 1200 forintba kerülő engedélyt – erre július 1-jétől lesz lehetőség. Egyelőre türelmi időt kapnak az autósok, de a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cégnél azt nem tudták megmondani, hogy a türelmi idő meddig lesz érvényben.

Emellett Pécsen egységesítik a kedvezményi, jogosultsági rendszert, családi kedvezményt vezetnek be, az ételfutárok is könnyebben parkolhatnak majd legálisan. De például a csak I-es zónára érvényes parkolási bérletet kivezetik, és csak összevont, a II-es zónára is érvényes bérlettel együtt lehet majd kiváltani. Külön a II-es zónára ezután is lehet majd bérletet venni. Az országban elsőként Pécsen vették ki az ingyenparkolás hatálya alól a hibrid autókat, azaz csak a teljesen elektromos autók parkolása lesz ingyen a fizetős övezetekben.

Parkoló autók a belvárosi Király utcában – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosi
Parkoló autók a belvárosi Király utcában – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosi

Egy másik újítás bevezetése már folyamatban van: okosparkolási rendszer segíti az autósokat a belvárosi parkolóhelyek felderítésében. Egy európai uniós pályázatnak köszönhetően érzékelőket telepítettek a belvárosi parkolók nagy része alá, az így kapott információkat pedig egy alkalmazáson (Parker) keresztül lehet elérni. Egyelőre, ugyanis ősztől már digitális kijelzők is mutatják majd a belvárosi parkolóhelyek foglaltságát. (Güth Ervin, Pécs)

Debrecenben idén nem emelnek

Június 23-án tartotta legutóbbi ülését a városi közgyűlés. Több közszolgáltatás díját is megemelték – köztük csaknem 10 százalékkal a tömegközlekedési tarifákat –, de a parkolási díjak emelése nem volt napirenden. És az idén nem is lesz: lapunk kérdésére a városházáról azt válaszolták: „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tervezi a parkolási rendszer átalakítását, de 2022-ben díjemelést nem tervez.”

Utoljára 2020 januárjában változtak a debreceni parkolási tarifák és szabályok: kivezettek több bérlettípust, emelték a kiemelt parkolási övezet díját, a mélygarázsban való várakozás díját, valamint az addigi egységes, minden övezetben érvényes 1700 forintos napidíj helyett bevezették a zónánkénti parkolást. A városban jelenleg a drágább övezetben 340, míg az olcsóbban 180 forint a parkolás óradíja. (Keresztes Bence, Debrecen)

Drasztikus változások Budapesten

A fővárosban nem csupán szimpla díjemelés jöhet, alapjaiban megváltozhatnak a parkolási szabályok. Ennek jegyében nemcsak egységesül, hanem nagyot is drágulhat a parkolás Budapesten: a belvárosban 15–90, a külsőbb városrészekben 15–100 százalékkal emelkedhet a parkolás díja, ráadásul sok helyen késő estig kitolják a fizetős időszak végét.

Jelenleg számtalan szektorra bontva működik a fizetős parkolási rendszer Budapesten, ezt kívánja egyszerűsíteni, összesen négy zónába terelni az az előterjesztés, amelyet szerdán tárgyalnak a fővárosi képviselők. A négy zónához négy tarifa tartozik: a belvárostól kifelé haladva 600, 450, 300 és 200 forint óránként. A fővárosi parkolás változásáról szóló cikkünket itt olvashatja.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.