Kiosztották az MTA doktori okleveleit, az új tagok egyharmada nő

2022. június 28. – 19:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új doktorainak idén egyharmada nő, így 26 nő, 54 férfi vehette át a doktori oklevelét kedden Budapesten az Akadémián – írja közleményében az MTA.

Az MTA doktora címet az Akadémia annak ítélheti oda, aki a saját tudományterületén eredeti eredményeket ért el, és kiemelkedő kutatói munkát folytat.

A beadott disszertációkat másfél-két év alatt körülbelül száz szakértő minősíti, ezzel a hazai tudományos élet egyik legnagyobb elismerésének számít.

Azért is jelentős ez a cím, mert az új doktorok közül kerülnek ki az MTA új tagjai. Ők először levelező tagok lesznek hat évig, ez után válhatnak majd rendes tagokká.

Az MTA-n körülbelül 10 százalék volt a női akadémikusok aránya 2022-ben, igaz, hat éve ez az arány még csak 6 százalék volt. Háromévente tartanak akadémikusválasztást, 2019-ben több nőt választottak levelező taggá, mint korábban. A hatéves levelező tagság miatt a rendes tagok számában a létszám növekedése majd csak 2025-ben fog látszódni.

Idén azonban az Akadémia új rendes tagjai között egyetlen nő sem volt, ezért mondott le Kende Anna, szociálpszichológus, egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottsági tagságáról. Akkor a lemondásáról a Telexnek azt mondta:

„2022-ben egy európai országban ez elfogadhatatlan, szégyen”.

Az MTA szerint ez egy hat évvel ezelőtti állapot lenyomata, ami meg fog változni a jövőben.

Összehasonlításképpen a világ legnagyobb és egyben legrégebbi tudományos társulatában, a brit Royal Societyben is kevés a nő, 2020-ban 181 nő és 1518 férfi dolgozott ott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!