A nők száma 0 – lemondott az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságának tagja, mert nincs nő az Akadémia új rendes tagjai között

2022. május 5. – 08:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ma lemondtam az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságban betöltött tagságomról, mert így kívánok tiltakozni az ellen, hogy az MTA 26 új rendes tagja között a nők száma 0” – írta a Facebook-oldalán Kende Anna szociálpszichológus, egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója. Kende Anna az MTA elnökének címzett levelét is kiposztolta, ebben azt írja:

„Habár az MTA több fórumon is jelezte, hogy ezen a gyakorlaton változtatni szeretne, nyilvánvalóan nem tette meg a szükséges lépéseket azért, hogy a rendes tagok közé több nő kerüljön be. Amíg az MTA nem képes hatékony változásokat eszközölni a nők tudományos életben történő érvényesülése és elismerése terén, addig én nem kívánom a munkámmal támogatni a tudományos bizottság munkáját.”

A Magyar Tudományos Akadémia kedden délután tette közzé az új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait, akiket 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választott meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA szabályzata szerint rendes taggá az a magyar állampolgárságú levelező tag választható meg, aki levelező tagságának elnyerése óta jelentős tudományos eredményeket ért el. A 153 oldalas dokumentumban szerepel a tagok rövid bemutatása és tudományos munkásságuk rövid összefoglalója is.

A Magyar Tudományos Akadémia újonnan megválasztott rendes tagjai:

  • Benkő Elek
  • Csiba László
  • Dunai László
  • Felinger Attila
  • Frank András
  • Gáspár Péter
  • Haas János
  • Halmai Péter
  • Harrach Balázs
  • Kaptay György
  • Katz Sándor
  • Kecskeméti Gábor
  • Kenesei István
  • Kiss György
  • Kollár László
  • Kovács Zoltán
  • Kövér György
  • Miklósi Ádám
  • Páles Zsolt
  • Rajkai Kálmán László
  • Simon István
  • Stipsicz András
  • Szendrő Zsolt
  • Szöllősi János
  • Tallián Tibor
  • Zaránd Gergely Attila

Az újonnan megválasztott levelező és a tiszteleti tagok között vannak nők, de a rendes tagok között nincsenek. A tiszteleti tagok közé mások mellett Karikó Katalin is bekerült.

Az MTA szerint ez egy hat évvel ezelőtti állapot lenyomata

Nem sokkal cikkünk megjelenése után levelet kaptunk Simon Tamástól, az MTA Kommunikációs Főosztályának vezetőjétől, aki azt írja, hogy korábban az Akadémiának valóban voltak mulasztásai a nők tudományos közéletbeli érvényesülésének terén, de az előző és a mostani elnök is változtatni szeretne a helyzeten.

„E lépések eredménye már látszott a 2019-es és a 2022-es levelező taggá választott nők számában. Idén a levelező tagságra 8 nőt és 36 férfit jelöltek. A nők közül mindenki elnyerte a tagságot, míg a férfiak közül ez 9-nek nem sikerült” – írja Simon Tamás.

A kommunikációs vezető azt is írja, hogy a szabályok szerint rendes taggá az akadémiai szabályozás olyan levelező tagok választhatóak, akik levelező tagságuk elnyerése óta jelentős tudományos eredményt értek el. Ez a folyamat általában 3 évnél többet vesz igénybe, így nem jellemző, hogy egy frissen megválasztott levelező tagot már a következő akadémikusválasztáson rendes taggá válasszanak, írta.

Az idei választáson 26 levelező tagot jelöltek rendes tagnak, és mindegyiküket meg is választották. Az tehát, hogy a jelöltek között nem volt nő, egy 6 évvel ezelőtti állapot lenyomata, vagyis még a nők érvényesülését segítő lépések előtti helyzetet tükrözi

– írta Simon Tamás.

„Az akadémikussá választás csak a tudományos karrier betetőzése” – jegyezte meg Simon, magyarázatul pedig azt is hozzátette, hogy „a férfiak és nők kutatói érvényesülése közti szakadék a PhD-fokozat megszerzése körüli életkorban alakul ki, mely egybeesik a gyermekvállalás jellemző időszakával”, de szerinte a fiatal kutatónők megtartását a kutatói pályán több akadémiai kezdeményezés is segíti.

Példaként említette a kérdéskörrel foglalkozó Nők a Tudományban rendezvénysorozatot és a Fiatal Kutatók Akadémiáját is. „Részben az ő kezdeményezésükre az Akadémia úgy módosította, illetve módosítja a fiatal kutatók számra kiírt pályázatainak feltételeit, hogy azok figyelembe vegyék egyebek mellett a gyermekvállalás miatt kiesett kutatói éveket” – írta Simon Tamás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!