Kérdőívet küld a tanároknak a Belügyminisztérium a köznevelés fejlesztéséről

2022. június 13. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Belügyminisztérium elektronikus kérdőívet küld valamennyi pedagógusnak, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozónak, illetve vezetőnek júniusban, amelyben a köznevelési rendszer működésének továbbfejlesztési lehetőségeiről fognak érdeklődni. A minisztérium szerint a kapott válaszokat beépítik az ágazatot érintő fejlesztési tervekbe – írja a Hvg.hu.

A Belügyminisztérium hétfői közleménye azt írja, hogy az anonim felmérés a biztonságos és rendezett óvodai-iskolai környezettel kapcsolatos elvárásokra, a pedagógusok foglalkoztatására, a gyerekek és a pedagógusok teljesítményének mérésére, értékelésére vonatkozó további lehetséges megoldásokra irányul. Az intézményekhez az Oktatási Hivatal juttatja el a kitölthető felület hozzáféréséhez szükséges információkat. A felmérés intézménytípusonként eltérő időszakokban történik.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter hétfőn tárgyalt a közoktatásért felelős Pintér Sándor belügyminiszterrel. Horváth a Telex megkeresésére azt mondta, ez egy bemutatkozó találkozó volt, ahol konkrétumokról nem tárgyaltak. Horváth úgy látta, Pintér nyitott a a pedagógusokkal való egyeztetésekre. Azt is mondta, a miniszter a konkrét ügyekről – például a pedagógusok bérezéséről – június 28-án fog egyeztetni a szakszervezetekkel.

A pedagógus-szakszervezetek évek óta nem tudnak megegyezni a kormánnyal követeléseikről. Alapvetően két dolgot szeretnének: a kormány által ajánlott 10 százalékon felül a tanárok garantált illetménye további 45 százalékkal emelkedjen, valamint a kötelező óraszámuk heti 22 órára csökkenjen. A szakszervezetek azt is követelik, hogy ne csak a pedagógusoknak, hanem az összes oktatásban dolgozónak a garantált alapilletménye ne legyen kevesebb, mint a közalkalmazottaké.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője a Népszavának azt mondta: a sztrájkköveteléseket egy újabb ponttal egészítik ki a jövőben. Azt szeretnék, hogy töröljék el a jogszerű sztrájkot korlátozó törvénymódosítást, amit május végén fogadott el az Országgyűlés. Ha a nyár folyamán sem sikerül eredményeket elérni, ősszel újabb tiltakozó akciókra kerülhet sor – tette hozzá Nagy.

Az oktatásügy az új kormányban a Belügyminisztérium alá került, a szakszervezetek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral tárgyalnak, aki az előző megbeszélésen jelezte, hogy a közeljövőben Pintér Sándor belügyminiszter is találkozni szeretne a PSZ és a PDSZ képviselőivel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!