A szegedi József Attila sugárút és Szent Miklós utca sarkán mintha az ősidők óta ószeres lenne, pedig csak harmincnyolc éve dolgozik itt Molnár Miklós, akit ha nem ismer fel minden környékbeli azonnal, akkor senki sem. Fényszegény, kuckós kis boltja a sugárút kultikus és szerethető színfoltja, ahová szívesen járnak vissza a helyiek. Itt beszélgettünk vele régiségtrendekről, verklikről és a bolt történetéről.
Molnár úr korábban a Csongrádi sugárúton is üzemeltetett kereskedést, a jelenlegi helyén harmincnyolc éve pompázik a mindenféle tárgyakkal felszerelt üzlet. A mindenféle alatt tényleg mindenfélét érthet a vásárló, a különböző evő-ivó alkalmatosságoktól a díszeken át az analóg működésű masinákig rengeteg különböző tárgyat találhatunk, amire Molnár úr csak annyit mond, „kinek mi kell”.
Beszélgetésünk során – amelyet még az év elején folytattunk, ezért is visel Molnár úr maszkot – hamar kiderült, hogy nemcsak az üzletvezetés terén jeleskedik a szakmáját jól ismerő ószeres, hanem verklin való zenélésben is. Ez a szerkezet másik nevén az utcai orgona, melyet az oldalán lévő kar segítségével tud irányítani a játékos. Különböző lyukszalagok más-más zenei hanganyagoknak felelnek meg. Az oldalán lévő gombok segítségével befolyásolhatjuk, mely sípok szólaljanak meg a játék során. „Beindítom, ilyet úgysem láttak még a szomszédjaik” – mondta Molnár úr, mielőtt elárasztotta volna a zeneszó a pici boltocskát.
A hangszer egyébként elég ritka, Molnár úr szerint ez az egyetlen darab Szegeden, az országban pedig összesen talán három van belőle. Keszthelyen minden évben tartanak egy verklifesztivált, ahol ő is meg szokott jelenni. A fesztivál szervezője egy saját zenélőgép-múzeummal is rendelkezik a Balaton-parti településen.
Visszatérve a régiségkereskedésre, a következő kérdésem arra irányult, hogy változott-e a régiségekre való vásárlói igény az elmúlt évtizedekben. Nem meglepő módon az öreg ószeres azt mondta, hogy igen, változott, mégpedig trendszerűen, hiszen
volt, amikor, mondjuk, a mozsár bizonyult kelendőbb árunak, máskor pedig a vasalók vagy éppen a mérlegek csalogatták az üzletbe az érdeklődőket.
Mindig vannak éppen divatos dolgok, mikor micsoda. Közönségkedvenc most nemigen van, teljesen változó az igény. Bálint András fotósunk, aki velem volt, megkérdezte, hogy az analóg fényképezőgépek mennyire pörögnek éppen. Meglehetősen furcsán érintett mindkettőnket a válasz, miszerint nem igazán, az üzletben mégis rengeteg van. Molnár úr kinyitott egy fiókot, mely dugig volt velük, és miután végignéztük a felhozatalt, kinyitott még egyet, mely szintén telve volt. „Vevő nincs annyi, mint fiók” – jegyezte meg.
Az árakat tekintve meglehetősen alacsony összegekért juthatunk bizonyos dolgokhoz, legyen szó akár a már fent is említett analóg fényképezőkről. Egy kompakt szerkezetet akár egy-kétezer forintért vihetünk, de a korukban haladóbbnak számító darabokat is megkaphatjuk három-négyezer körül. Kisebb vagy éppen egész szokványos tárgyakat akár ezer forint alatt is vásárolhatunk, például apróbb díszfigurákat, csészéket, tányérokat.
„Komoly dolgok vannak a kirakatban száz forint per darab, de a felsőbb polc már nagyon drága, az már kétszáz darabonként.” Persze akadnak portékák, amikért mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, mint amilyen egy írógép, gramofon vagy egyes rádiók, de nem a nadrágunk ottfelejtése a leginkább jellemző egyes vásárlások alkalmával.
A József Attila sugárúti régiségkereskedésbe mindenképpen érdemes ellátogatni, ha az ember a fent említett dolgok egyikéhez vagy hasonló tárgyakhoz szeretne hozzájutni, relatíve kellemes áron válogathatunk viszonylag széles kínálatból. Nem mellesleg a bolt egyedülálló atmoszférája is kicsit olyan, mintha az ember visszaugrott volna az időben egy évszázadot, ami meglehetősen szórakoztatóan hat Molnár úr szakértelme és vevőcentrikus hozzáállása mellett.
Molnár úr régiségkereskedése felér egy múzeumi tárlattal, így idegenforgalmi szempontból is értékes a sugárút apró üzlete.
Akár ajándékvásárlás közbeni ötletválság esetén is jó lehet eljönni, mi magunk is meglepődhetünk egyszer-egyszer azon, hogy mit sikerült választani. Még csak elsietett vagy trehány lépésnek sem tűnik feltétlenül, mert a felhozatal szélességét tekintve simán találhatunk valamit, aminek biztosan örülni fog a másik személy.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
