A beígért út és híd miatt nyolc és fél hektáron kivágtak mindent, de lehet, hogy feleslegesen

2022. június 1. – 15:21

A beígért út és híd miatt nyolc és fél hektáron kivágtak mindent, de lehet, hogy feleslegesen
Győr ötödik hídja így néz ki. A látványterven egyelőre – Fotó: NIF
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A látványterveken egy valóban gyönyörű híd szerepel, hozzá pedig 1,2 kilométer hosszan kétszer kétsávos út. A belső tehermentesítő – amelyre szükség lenne Győrben – helyét már tavaly évvégén kijelölték és letisztították, megtalálták a kivitelezőt (Strabag) a munkára, már csak a pénz hiányzik. Az viszont nem jön.

Nagyon úgy tűnik, hogy legalább két évet csúszik Győr egyik legnagyobb, eredetileg erre az évre tervezett beruházása. A belső tehermentesítő útról és a hozzá kapcsolódó hídról van szó, még pontosabban egy 200 méter hosszú, kétszer kétsávos hídról és 1,2 kilométeres útról, zajvédő falról, körgeometriájú csomópontról és körforgalomról. A beruházás szükségességét senki nem vitatja Győrben, és ha leszámítjuk azokat az ingatlantulajdonosokat, akik a városrész egyik legdrágább részén azzal szembesültek, hogy a belső tehermentesítő nyomvonala meglehetősen közel lesz hozzájuk, azt is mondhatjuk, hogy nagyon várt fejlesztése ez Győrnek.

Kampányoltak vele

Az idei országgyűlési választáson a kampány része volt a több tízmilliárdos beruházás, Simon Róbert Balázs az újrázó fideszes képviselő a híd makettje mellett fotózkodva még 2021. február elején ezt posztolta ki a Facebookon: „Azon dolgozom, hogy a belső elkerülő építése még ebben az évben elkezdődjön.” Ekkor még joggal lehetett optimista, hisz elvileg minden készen állt az induláshoz.

A NIF Zrt. 2021 novemberében a kiadott környezetvédelmi engedélyek alapján 8,5 hektáron kivágta a fásszárú növényzetet, megtisztította a terepet a munkákhoz.

A nyomvonalat megtisztítoták – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
A nyomvonalat megtisztítoták – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Egy hónappal később, 2021. december 22-én pedig megkötötték az ideiglenes szerződést a leendő kivitelezővel, a Strabaggal is.

A közbeszerzési értesítőből kiderült azért, hogy az eredetileg 22,5 milliárd forint helyett 32,86 milliárdért vállalja a munkát a győztes cég.

Eltelt azóta lassan fél év, és ez azért fontos, mert ha 180 napon belül, vagyis június középéig nem írják alá a végleges szerződést, akkor a harmincmilliárdos ajánlat is érvényét veszti. A Telex ezzel kapcsolatban megkereste a NIF-et, kérdéseinket több mint két hete küldtük el – azt követően, hogy az Azonnali a kormányinfón Gulyás Gergelynél rákérdezett erre a beruhásra. (Akkor nem mondott konkrétumot a miniszter, de sejthető volt, hogy a kormány által halasztásra ítélt beruházások közé szorul a győri projekt.) A NIF-től semmilyen visszajelzést nem kaptunk, de természetesen várjuk a válaszukat a már említett határidő lejártára vonatkozóan, illetve arra, hogy látnak-e esélyt arra, hogy mégiscsak elindulhat ez a beruházás 2022-ben.

Ami nem indult el, azt halasztják

A legutóbb kormányinfón ismét feltették a kérdést a győri fejlesztésre vonatkozóan, s most már egészen konkrét válasz érkezett. A kormány 861 milliárd forintnyi fejlesztést biztosan elhalaszt, a már folyó projektek nincsenek veszélyben, azok további finanszírozást kapnak, hogy ne maradjanak torzóban. A meg nem kezdett építkezéseket viszont 2024-re halasztják.

A győri elkerülőt még nem kezdték el építeni, a logika ezért azt mondatja velünk, hogy a halasztásra ítélt fejlesztések közé került. Helyi forrásból, nem hivatalosan ezt megerősítették nekünk.

Mi lesz a fákkal?

Az viszont már most látszik, hogy a növényzet utat tör magának, a nyomvonal már zöldül, igaz, fák és bokrok nélkül egyelőre. Két év alatt szinte bizonyos, hogy ismét benövi ezt a rész. A NIF a bokrok-fák kivágásakor előzetesen jelezte, hogy a növényzet helyére „a munkák befejezése után 208 db 8/10 törzskörméretű, 620 db 12/14 törzsméretű facsemetét és mintegy 2500 db cserjét” ültetnek el. A füvesítés pedig 67.000 négyzetméteren fog megtörténni. Az is kérdés, hogy ha valamiért mégsem lesz ebből a beruházásból „karika”, akkor ez az ajánlat érvényben marad-e. Erre is rákérdeztünk.

A gyökereket is kiszedték, de már zöldül az út helye – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
A gyökereket is kiszedték, de már zöldül az út helye – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!