Így néz ki az ötödik Orbán-kormány

2022. május 24. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktort április 29-én kérte fel a köztársasági elnök a kormányalakítási tárgyalásokra. A Fidesz elnöke akkor azt ígérte, ugyanazzal a megközelítéssel alakít kormányt, mint a legutóbbi négy alkalommal: a következő négy év feladatai alapján építi ki a kormány szerkezetét és a választja ki a minisztereket.

A miniszterelnök szerint a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, komoly energiaválság jelei mutatkoznak, megpróbáltatások előtt állnak az európai gazdaságok, és a járványok korából sem lábaltunk még ki. Azt is mondta, április 3-án az emberek világos döntést hoztak: elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot.

Alig két hét alatt végzett Orbán a kormányalakítási tárgyalásokkal, és megállapodott minisztereivel a következő négy év közös munkájáról. Tizennégy miniszter kapott helyet Orbán ötödik kormányában:

  • Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter lesz,
  • az Agrárminisztériumot Nagy István,
  • a Belügyminisztériumot Pintér Sándor,
  • az Építési és Beruházási Minisztériumot Lázár János,
  • a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf,
  • az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit,
  • a Kulturális és Innovációs Minisztériumot Csák János,
  • a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Szijjártó Péter,
  • a Miniszterelnöki Kabinetirodát Rogán Antal,
  • a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely,
  • a Pénzügyminisztériumot Varga Mihály,
  • a Technológiai és Ipari Minisztériumot Palkovics László vezetheti,
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterként,
  • Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterként dolgozhat a következő négy évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!