Elfogadták a háborús veszélyhelyzetről szóló alaptörvény-módosítást

2022. május 24. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

A parlament kedd délután 136 igen és 36 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Alaptörvény 10. módosítását. Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be a módosítási javaslatot, amely kiterjeszti a kormány jogait arra, hogy veszélyhelyzetet rendeljen el. Ezentúl ez már nemcsak járványhelyzet, hanem szomszédos országban dúló háború miatt is lehetséges lesz.

A Fidesz–KDNP 135 képviselője mellett Ritter Imre német nemzetiségi képviselő szavazott igennel. A DK-frakció már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a szavazáson, míg a Jobbik, a Momentum, az MSZP, a Mi Hazánk, a Párbeszéd és az LMP képviselői nemet nyomtak.

Szavazás a plenáris ülésen 2022. május 24-én – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Szavazás a plenáris ülésen 2022. május 24-én – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Ezzel párhuzamosan módosították a katasztrófavédelmi törvényt is. Bevezették„a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa” fogalmát.

További részletek a cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!