1500 forintra emelkedhet a reptéri buszjegy ára

2022. május 19. – 17:59

Másolás

Vágólapra másolva

1500 forintra emelkedhet a reptéri 100E buszjárat jegyára, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdán elfogadja az erről szóló előterjesztést – írja a Hvg.hu.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen beszélt erről a sajtó munkatársainak. Mint mondta, a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között ingázó gyorsjárat új díjszabás július elsejétől léphet hatályba.

Ha nincs jogszabályi korlátja, akkor a mostani 900 forintról 1500 forintra nőhet egy jegy ára. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy a 100E járat 2017-es indulásakor nagyjából 2,9 euróba került egy jegy, azóta viszont annyit romlott a forint, hogy ma már csak 2,5 euróba kerül egy jegy átszámítva. A járat utasainak 83 százaléka külföldi.

A háttérbeszélgetésen arról is szó esett, hogy megegyezés született a budai fonódó villamos meghosszabbításának ügyében a BFK és a főváros között: az újraírt tervek 71 fával többet tartalmaznak, mint korábban, azaz a Műegyetem rakparton 197 helyett 268 fa lesz, komplett fasorokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!