Új csatatér a főváros–kormány háborúban: a Műegyetem rakpart

2022. január 19. – 16:52

Új csatatér a főváros–kormány háborúban: a Műegyetem rakpart
Forrás: BFK

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan tervek kellenek, amik zöldítik a várost, ne csak fákat vágjanak ki, hanem telepítsenek új fasort – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester és Orosz Anna, momentumos újbudai alpolgármester egy közös videóban a budai fonódó villamos meghosszabbításának terveivel kapcsolatban. A Gellért tértől a Mol-toronyig tartó vonalhosszabbítási terveket a Budapest Fejlesztési Központ készíttette, és Vitézy Dávid igazgató prezentálta tavaly év végén.

A BFK decemberben letett elénk egy tervet, amit Erő Zoltán főépítész piros ceruzával átrajzolva adott vissza, hogy hol legyen benne például kevesebb parkoló és több fa – mondta lapunknak Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze. Mint közölte, több mint száz fával lehetne több a módosított tervek szerint, de erre nem reagált a BFK január közepéig, amit most elégelt meg a főváros.

Bardóczi szerint a villamosépítés és a vele járó átépítés egy 30 milliárdos projekt, ami évtizedekre meghatározza a környék arculatát, ezért nem hiszi el, hogy még egy tervezői kör ne férne bele. Mivel a fővárosi önkormányzat az érintett területek tulajdonosa, a hozzájárulása nélkül nem indulhat meg a beruházás, és amíg nem változtatnak a terveken, addig Bardóczi szerint a főváros sem adja meg a tulajdonosi engedélyét.

Vitézy: A főváros akadályozni akarja a projektet

A BFK minden tervezési kooperációra elhívta a főváros képviselőit, akik a terveket minden alkalommal jóváhagyták, mondta lapunknak Vitézy Dávid. Tavaly október óta a főváros nem ad tulajdonosi hozzájárulást, mert Vitézy szerint akadályozni kívánja a projektet, ezért most mondvacsinált okokból előhúzzák, hogy miért nincs több fa.

De Vitézy szerint egyszerű a válasz: ahova lehetett fát tenni, ott van is. Ahol pedig lehetne még, ott parkolóhely van (BKK és Újbuda is előírta, hogy több parkoló nem szüntethető meg) és vízcső van alatta (a Fővárosi Vízművek előírta, hogy vízcső fölé fa nem telepíthető), mondta.

Vitézy kiemelte: jelezték, hogy szívesen ültetnek több fát, de akkor a főváros győzze meg a következményekről Újbudát, a BKK-t, a Budapest Közutat és a tulajdonában álló Vízműveket, de ehelyett a főpolgármester és az újbudai alpolgármester a Facebookon posztol videót.

Mint arról a tervek bemutatásakor beszámoltunk, a Gellért tértől a Műegyetem rakparton a Rákóczi hídig, majd bekanyarodva a Dombóvári úton a Budafoki útig tartó, 2,8 km hosszú villamosvonal részletes tervei szerint az átépítés után több sétány, kerékpárút és fű, de kevesebb autós sáv, parkoló lesz a területen.

Az új szakaszt 9 perc alatt teszik meg majd az egyelőre 18-as és 48-as munkanéven (munkaszámon) tervezett villamosok, amik a Budafoki út felől a Gellért térről a Deák tér felé tartanak majd – óránként 8 szerelvénnyel befonódva a 47-49 villamosok közé –, valamint a Batthyány tér felé folytatják útjukat, óránként 4 szerelvénnyel befonódva a 41-19-es villamosok közé.

A villamos építése az ütemterv szerint 2022 negyedik negyedévben, a kivitelezési szerződés aláírása után kezdődne meg és 2024 második negyedévében fejeződne be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!