A Mindenki Magyarországa Mozgalom sem támogatja Márki-Zay pártalapítási terveit

2022. május 18. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége nem szeretné hogy párttá alakuljanak át, és Márki-Zay Péter Civilek Pártjába sem akarnak belépni a tagok, írta a Hvg.hu, miután több elnökségi taggal is beszélt.

Márki-Zay hétfő reggel közölte a Facebookon, hogy létrehozzák a Civilek Pártját, és az ezzel kapcsolatos kérdések végére a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tesznek pontot. A volt miniszterelnök-jelölt szerint az MMM, és az általa képviselt civilek nagyon sok hátrányt szenvedtek a választások során az ellenzéki együttműködésben amiatt, hogy az érdekeiket nem tudtuk egy párton keresztül érvényesíteni.

Magyar György ügyvéd, a mozgalom alapító tagja azt mondta, hogy Márki-Zay Péter elnök a pártalapításához közgyűlési hozzájárulás nélkül nem használhatja fel sem a mozgalmat, sem pedig a Kossuth Köröket. Magyarék nem fogják hagyni, hogy bárki kisajátítsa a mozgalmukat, és az elnökségi ülésen is elutasítják Márki-Zay terveit.

Magyar a Civilek Pártja nevet egyébként úgy jellemezte, hogy az egy politológiai abszurditás.

Magyar mellett Kész Zoltán sem támogatta Márki-Zayt. Szerinte ugyan lenne helye egy új pártnak, de azt nem a választáson súlyos vereséget szenvedő hódmezővásárhelyi polgármesternek kellene vezetnie.

Az Egységben Magyarországért korábbi egyházpolitikai felelőse, Lukácsi Katalin is jelezte, hogy nem lép be Márki-Zay új pártjába, ahogy Hadházy Ákos is ugyanezt tette.

Üveges Gábor, az MMM elnökségi tagja sem lesz tagja a Civilek Pártjának, a mozgalmuk független akar maradni a párttól. Szerinte még nem telt el annyi idő a választás óta, hogy levonták volna a konzekvenciákat, ráadásul úgy gondolja, Magyarországnak nincs ideje még egy rossz kísérletre. Szerinte az az egyik legfontosabb hiba, hogy hiányzik az innováció az ellenzék részéről, ahogy fogalmazott, ugyanabból a kottából játszanak 30 éve. Az MMM szerepéről azt mondta, szeretnék, ha megmaradna annak, aminek létrejött, egy pártoktól független katalizátornak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!