Hadházy Ákos nem csatlakozna Márki-Zay Péter új, civil pártjához

2022. május 16. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

„Szükség lehet rá, de csak több feltétel teljesülése esetén, megfelelően előkészítve, a kellő időben és semmiképpen nem egyszemélyes show formájában szabad nekivágni. Ha valaki nem így tesz, akkor csak egy (vagy kettő, három, négy) újabb párt jön a meglevő, állami pénzen létező kis pártok mellé” – fogalmaz Hadházy Ákos Facebook-posztjában, mely a független parlamenti képviselő esetleges csatlakozását firtatja a Márki-Zay Péter által bejelentett, május végén bejegyeztetni kívánt új párthoz.

Hadházy Ákos arról írt, hogy sok „troll” típusú kísérletet lát az ellenzéki oldalon, ám Márki-Zay Péter mostani pártalakítási szándéka természetesen nem ebbe a sorba illeszkedik. Ugyanakkor a zuglói egyéni képviselő szerint nem biztos, hogy ennek most van itt az ideje. Sőt:

„megpróbáltam őt lebeszélni egy új párt – szerintem – elsietett és nem kellően megalapozott bejelentéséről, a jelek szerint sikertelenül. Így ehhez a kezdeményezéséhez én nem fogok csatlakozni. Mindenesetre sok sikert kívánok neki, az elhivatottságában és a szándékaiban nem kételkedem”

– írta Hadházy. Arról hétfőn korábban írtunk, hogy Márki-Zay Péter bejelentette, civilek pártját kívánják létrehozni, a pártalapítással kapcsolatos kérdésekre pedig a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán fognak pontot tenni.

Arról pedig már hetekkel ezelőtt beszámoltunk, hogy az újjonan alakult Országgyűlésben végül, minden korábbi ígéret és erőfeszítés ellenére Hadházy Ákos végül mégsem ült be a Momentum parlamenti frakciójába, mert nem tudta elfogadni, hogy az őt támogató párt részt kíván venni a parlamenti munkában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!