Kásler díjat adományozott Müller Cecíliának

2022. május 17. – 18:47

Kásler díjat adományozott Müller Cecíliának
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere átadja a Semmelweis Ignác-díjat Müller Cecília országos tisztifőorvosnak az egészségügyi díjak átadóünnepségén – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át, írja az MTI.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: példaképeket kell választani az életben és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat. Kijelentette: a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze – fogalmazott.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében: Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Enk Zsuzsanna háziorvos, Földes Krisztina gyermekorvos, valamint Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem traumatológusa.

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Bellyei Szabolcs onkológus, Fogl Magdolna háziorvos, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem onkológusa, valamint Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos, Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professzor emeritája, továbbá Mándl József, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke.

Mint írtuk, 3,6 millió forintos bónuszt kapott Müller Cecília tavaly augusztus és 2022 áprilisa között. Az augusztus óta megítélt bruttó összeggel együtt az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány kirobbanása óta már 9,6 millió forintot kapott ezen a jogcímen – derül ki arra a közérdekű adatigénylésre adott válaszból, amit az Rtl.hu tett közzé.

A díjazás Kásler Miklós egyik utolsó tevékenysége az emberi erőforrások minisztereként, területét hamarosan Pintér Sándor belügyminiszter kapja meg.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom