Délutánra Orbán megkezdi újabb miniszterelnöki hivatalát

2022. május 16. – 05:05

Másolás

Vágólapra másolva

Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés. A képviselők ötödik alkalommal választhatják Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét az államfő javaslatára, emlékeztet az MTI.

A parlament honlapján olvasható napirendi javaslat szerint az ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a tervek szerint az azonnali kérdések és válaszok órájával folytatódik. A miniszterelnök-választást előreláthatólag délután fél háromkor tartják, a döntéshez a 199 országgyűlési képviselő több mint felének igen szavazata szükséges.

A kormányfő a megválasztásával hivatalba lép, az eskütétel után beszédet mond a parlamentben.

A múlt héten leköszönt Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés május 2-i, alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktort válassza újra miniszterelnöknek. A régi-új miniszterelnök már kihirdette ötödik kormánya névsorát is: múlt szerdán már a Karmelita teraszáról osztott meg képet a leendő miniszterekkel, pénteken pedig hivatalosan is bejelentette a teljes névsort. Az ötödik Orbán-kormány tagjairól és szerkezetéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Az Országgyűlés hétfői napirendje szerint a miniszterelnök-választás után várhatóan interpellációk és kérdések hangzanak el, majd a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett két népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája. A Párbeszéd politikusa a Fudan egyetemről és az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításáról kezdeményezett referendumot még tavaly júliusban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!