Pár órára bárki besétálhatott a Sándor-palotába. Novák Katalin is ezt tette

Két perc késéssel a kora délutáni nyitásra érkeztem, és békés és vidám nyugdíjasok és egy megafonhangon szünet nélkül ínycsiklandó klasszikus magyar ételekről beszélő férfi gyűrűjében jutottam el fél óra araszolással a kapuhoz. Egy röpke reptéri poggyászellenőrzésre emlékeztető biztonsági ellenőrzés, néhány lépcsőfok, és a látogató előtt egy olyan elzárt világ tárult fel, ami mostanában csak nagyon ritkán szokott.

2008-ban a klasszicista épület még valamivel transzparensebb volt: augusztusban és szeptemberben hétvégente nyolc órán át nyitva állt a nagyközönség előtt, földszintjén kamarakiállítás mutatta be történetét; manapság már nagyon ritka az efféle nyilvános esemény. Nem csoda, hogy többen vidékről vonatoztak e jeles alkalomból Budapestre.

Mindez alig két órával azután történt, hogy egy Kálvin téri ökumenikus istentiszteletet követően a Kossuth téren beiktatták Magyarország első női köztársasági elnökét, Novák Katalint, aki egészen a megválasztásáig aktív fideszes politikus volt (majdnem a tavalyi év végéig a Fidesz alelnöke). A nyitott rendezvények láncolata a pesti és a budai oldalon is azt az üzenetet szándékozik közvetíteni, hogy a köztársasági elnök mindenkié, írtuk a beiktatás reggelén. Még ha nem is közvetlenül a nép választja az államfőt, az alaptörvény szerint egyik legfontosabb feladata kifejezni a nemzet egységét.

Ahogy Pesten, úgy később majd Budán is felbukkan majd az ország első embere, de addig még bőven van időnk körülnézni a palotában.

Mint egy jól karbantartott kastélymúzeum

Hét termet jártunk végig, mindegyik teremnek és szalonnak más a neve és a karaktere, a tudnivalókról kis infótáblák tájékoztatnak. Visszatérő elemek a tükrök (a legfontosabb és legismertebb protokolláris helyiség kimondottan erről kapta a nevét), az arany, a súlyos drapériák.

A termek láncolatán nagyjából úgy lehet haladni, mint egy kastélymúzeumban, a hangulat is hasonló, csak itt unott teremőrök helyett éber biztonsági emberek figyelik a látogatókat.

A tárgyalások tükörtermének csillárjai akkorák, mint egy hatalmas traktorkerék, az egyik erkélyről a szent korona mása szórja a májusi napfényt, nem messze tőle a magyar és az uniós zászló.

A kiegyezéstől kezdve ez az épület volt a mindenkori miniszterelnök rezidenciája, 2002-es felújítása óta pedig a köztársasági elnök székhelye. Régi leírásokból lehet tudni, hogy a két világháború között az épület déli, a királyi palota felőli bejáratát protokolláris alkalmakra tartogatták, általában a Szent György tér felől lehetett bejutni a miniszterelnökségre. Az emeleten, a déli szárnyon voltak a fogadások, rendezvények reprezentatív helyiségei, mint a már említett Tükörterem, a Mária Terézia-szalon, a Gobelinterem (az épület történetéről itt olvashat bővebben).

Felröppen a hír, hogy maga a köztársasági elnök is befut délután új hivatalába (a palota kulcsait már május tizedikén átvette Áder János korábbi köztársasági elnöktől), de addig még annyiszor végig tudom járni a termeket, hogy lassan kívülről tudom, melyik stukkót melyik csillár követi, ezért az elnöki tárgyaló könyvesszekrényét kezdem böngészni.

Itt ér egy kis meglepetés: a tartalma az ilyen helyeken megszokott Révai nagy lexikona, a Pannonenciklopédia néhány része, The basic law of Hungary; aztán jön Wulf Noll, mérsékelten ismert német író, tanár és Ázsia-rajongó Momotarostrasse című, vélhetően német-japán kétnyelvű kiadványa. A másik – és ez a protokoll-minikönyvtár szervezőjének ízlésére vagy valamelyik előd érdeklődésére utalhat –, a Svájci Büntetőtörvénykönyv német kiadása.

Amilyen kakukktojás e két német könyv, olyan kiemelkedő helyszín a múltidéző termek után a 2022 Budapestjére néző – hívjuk így – kikönyökölős terasz, jól ismert Sándor-palotai fotómotívum.

Az elnöki tárgyalóból nyíló terasz hamar a közönség kedvencévé válik, egyrészt, mert itt lehet megállni szusszanni egyet; másrészt tényleg pazar a panoráma;

amit a terasz óriáskaspóinak növényei (rozmaring, rododendron, hortenzia, margaréta, más színes virágok és tujaszerűek) tavaszi díszükben még fennköltebbé tesznek. Nem csoda, hogy itt tűnnek leginkább megilletődöttnek a látogatók, még a gyerekek is: minél alkalmibb öltözékben érkeztek az eseményre, annál inkább. Sajnos kikönyökölni nem lehet a Duna fölé, mert a terasz peremétől úgy két méterre kordon zárja el az utat.

Három körül tényleg megérkezik a frissen beiktatott köztársasági elnök, lendületesen, széles mosollyal, rengeteg „Jó napot kívánok – nagyon szépen köszönömöt” szórva. „Nyugodtan jöjjenek ide, nézzenek körük” – hívja a kordon mögé az embereket, kábé mint amikor a rockkoncert közönsége a sztár invitálására – és a biztonsági emberek rémületére – hirtelen felmehet a színpadra. Innentől kezdetét veszi a közös fotók, selfie-k és kedves szavak félórája; több, korábbról már ismert „Novák Katalin aranyos kisgyerekekkel”- fotó is készül. Van egy pillanat, ahol látszik, hogy sem a repülő hinták évei, sem a családokért felelős tárca nélküli miniszterség időszaka nem tűntek el nyomtalanul: a sok multitasking közben az ország első embere egy kislányt húz el rutinos mozdulattal egy miniveszélyt rejtő helyzetből.

Egy Vas megyei, korábban világutazó nyugdíjas nő már épp távozni készült a teraszról, amikor hirtelen Novák Katalin mellett találja magát, amint közösen tekintik meg a dunai panoráma nevezetességeit. „Sok mindent megnéztem már Pesten, most kifejezetten a palota miatt jöttem. A beiktatást meg tudom nézni a tévén, az nem érdekelt. A Windsori kastélyban és a Buckingham-palotában is jártam és ez is nagyon szép. A köztársasági elnöknő nagyon kedves volt” – összegzi friss tapasztalatait. Búcsúzóul kézfogások, mosolyok, köszönömök röpködnek mindenhonnan, egy kézcsók is elcsattan.

„Nagyon fontos dolog, hogy nő”

Mindezek után már csak az érdekelt, ki hogy élte meg a nyílt napot, mások mellett egy műkincspiacon jártas művészettörténésszel is beszélgettem. „Ez egy jó palota, minden a helyén van, és ahogy a világot járja az ember és palotákat lát, szerintem nem kell szégyenkeznünk. Elegáns és harmonikus” – mondta egy építészet iránt érdeklődő hatvanas férfi. „Váratlan és meglepett, hogy bejutottunk” – összegezte élményeit egy Amerikában élő magyar nő, aki egy Angliában élő magyar házaspárral nyaral épp Budapesten. „Csodás a kilátás a teraszról és örültünk, hogy tudtunk gratulálni a köztársasági elnökasszonynak. Eddig csak a svéd királlyal találkoztam egyszer egy repülőn” – veszi át a szót a házaspár egyik tagja. „Ja, és nagyon fontos dolog, hogy nő a köztársasági elnök” – egyeznek meg mindhárman.

Az értékmentést, a rendezettséget, a csillárokat és a kialakítást, és összességében az enteriőrök hangulatát méltatták többen is, a közönségnek szervezett rövid vezetést hiányolta egy idősebb nő

bár tény, hogy az infótáblák segítettek neki a tájékozódásban. A laikus benyomásokat árnyalja valamelyest egy műkincsek világában biztonságosan mozgó művészettörténész, aki szerint a bútorok és kiegészítők többsége szerény biedermeier, leginkább népi biedermeier kategória. „A biedermeier soha nem volt egy emelkedett stílus, bár vannak csodás darabjai, csak azok német múzeumokban láthatók. Amit itt van, az nem top minőség sem a bútorok, sem a kisebb tárgyak szempontjából, de még a csillárok sem azok. A kérdés persze az, hogy voltak-e itt valaha magas kvalitású bútorok, mint mondjuk Bécsben.”

Az egyik tájékoztató tábla szerint előfordulhat, hogy igen: az Esterházy hercegektől vásároltak régen barokk bútorokat és „művészi értékű dísztárgyakat” (csak megsemmisültek) a Gobelinterembe. A Mária Terézia-szalont pedig olyan berendezési tárgyakkal ruházták fel, amelyeket még maga Mária Terézia adott a Kancelláriának (szintén megsemmisültek).

Az enteriőr aktuális jegyeinek remélhetőleg már nincs olyan erős szimbolikája, mint a nyílt napnak.