Gattyán 1 százalékos pártja állítja: rendezte sorait, jelöltjei elszántak, és a következő választásra készülnek

2022. május 12. – 10:34

Gattyán 1 százalékos pártja állítja: rendezte sorait, jelöltjei elszántak, és a következő választásra készülnek
A Megoldás Mozgalom választási plakátjának maradéka Budapest belvárosában – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Megoldás Mozgalom tervezi, hogy még indul választáson, de egyelőre nem látszik, hogyan tudják egyben tartani a hirdetésekben összetoborzott pártot. Ha eltűnnének, azzal erősítenék az ellenzéki gyanút, miszerint Gattyánék célja csak az ellenzék gyengítése volt, de hogy valóban a Fidesz bábja volt-e a milliárdos, arra továbbra sincs konkrét bizonyíték. Furcsa egybeesések viszont vannak: Gattyán épp politikai ambícióinak bejelentése után kapta vissza a NAV-tól legértékesebb ingatlanát.

„Mivel a versenyszférából érkezünk, ahol a teljesítmény, a befektetett munka utáni eredmény számít, ezért nyilván a jelenleginél jobb eredményre számítottunk” – válaszolta a Telex kérdéseire a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom (MeMo), miután az április 3-i országgyűlési választáson országosan 1,04 százalékos eredményt értek el, összesen 58 929 szavazatot kaptak. A digitalizációs forradalmat hirdető, a választások előtt alig három hónappal alapított párt ezzel a parlamentbe ugyan nem jutott be, viszont jogosultakká váltak állami támogatásra a 2022 és 2026 közötti ciklusban. Ez persze nem veszettül sok pénz, a MeMo-nál azt mondták, évi maximum 50-60 millió forint költségvetési támogatásra számítanak.

A párt szerint azonban szereplésüknek van egy pozitívabb olvasata is, mégpedig éppen az, hogy három hónap alatt sikerült 1 százalék fölé jutniuk, ami korábban ilyen gyorsan soha egyetlen magyar politikai erőnek sem sikerült. Igaz, korábban soha nem alapított pártot Magyarországon Gattyánhoz hasonló milliárdos.

Kapcsolódási pontok

Pont emiatt találgatta mindenki a párt alakulása óta, miért akar hirtelen politizálni a vállalkozó, aki korábban még beszélni is alig beszélt a magyar belpolitikáról. Gattyán ráadásul egy olyan, egyébként semmitmondó ügyet karolt fel, amivel amúgy semelyik magyar politikai pártnak nincsen vitája. A digitalizáción kívül más, értelmezhető politikai üzenete vagy programpontja még a kampány utolsó heteiben sem volt a pártnak.

Az ellenzéki pártok szerint Gattyán valamiféle alkut kötött a Fidesszel, és azért indult el a választáson, hogy szavazatokat vegyen el az ellenzéki összefogástól. Ezzel többször próbálták szembesíteni Gattyánt és a MeMo más vezetőit is, de természetesen nem érkezett beismerés, a mellébeszélő válaszokból semmi érdemi nem derült ki.

Miután Gattyán bejelentette a pártalapítást, a magyar média független szerkesztőségei természetesen elkezdték keresni a milliáros kapcsolódási pontjait a Fidesszel. Annyi derült ki, hogy a kormány által is pénzelt Columbus Magántőkealap 900 millió forint pénzbeli hozzájárulással segítette meg Gattyán e-aláírási rendszereket fejlesztő, európai piacokra készülő Netlock Kft.-jét. Emellett persze látszott az is, hogy a kormányzati média nem úgy kezeli a MeMo-t mint a többi ellenzéki pártot: sokszor kifejezetten pozitívan és sosem ellenségesen írtak róluk, miközben egymást követték az ellenzéket gyakran konkrét hazugságokkal lejáratni igyekvő anyagaik.

Az Andrássy úti palota

A 900 milliós együttműködés mellett persze van egy másik ügy is, amin keresztül a kormány foghatja Gattyán Györgyöt, ez pedig a cégcsoportja ellen 2013-ban indult NAV-eljárás. Bár ebben több bírói fórum is Gattyánéknak adott igazat, a cégek mégsem szabadultak fel teljesen a magyar hatóság nyomása alól. Az eljárás legfontosabb fejleménye az elmúlt hónapokban azonban az volt, hogy 2021. december 7-én feloldották a NAV-zárlatot a Gattyán-birodalom – tudomásunk szerint – legértékesebb Andrássy úti ingatlanán, amiben egykor az Il Bacio di Stile luxusáruház működött. Mindez épp azokban a hetekben történt, amikor Gattyán első politikai bejelentéseit tette.

A zár alá vétel célja elsősorban a vagyonelkobzás, és a polgári jogi igény biztosítása egy büntetőeljárás során. A zár alá vétel lényege, hogy a dolog tulajdonosának felfüggesztik rendelkezési jogát a dolog fölött. Egyszerűbben: ha egy ingatlant zár alá vesznek, akkor azt a tulajdonosa nem adhatja el.

A Docler Holding érdekeltségébe tartozó Il Bacio di Stile áruház a fővárosi Andrássy úton 2013. szeptember 9-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
A Docler Holding érdekeltségébe tartozó Il Bacio di Stile áruház a fővárosi Andrássy úton 2013. szeptember 9-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az Andrássy úti épület többször állt zár alatt, utoljára 2020 márciusában rendelt el ilyen intézkedést az ingatlanon a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya 14 milliárd 187 millió forint értéken. Ezt a zárat oldották fel nem sokkal azután, hogy Gattyán először beszélt politikai ambícióiról.

Persze ez is lehet csupán véletlen egybeesés. Amikor Gattyánékat kérdeztük erről, azt válaszolták: „Gattyán György politikai szerepvállalásának semmi köze nincsen az üzleti tevékenységével kapcsolatos hatósági eljárásokhoz, illetve azok egyes stádiumaihoz. Immár 10 éve szakadatlanul védelmezi álláspontját, még egy eljárásban sem marasztalták el ténylegesen véglegessé vált határozattal, egyes, az eljárások természetéből fakadóan jogerőssé vált határozatok jogereje végül mindig feloldásra került”. A palotáról azt mondták: az eljárás kezdete óta hat alkalommal volt zár alatt, az semmit nem jelent, hogy most éppen nincs.

Akár a Fidesz kedvéért kezdett politizálni Gattyán György, akár nem, a választás eredménye alapján ennek semmi jelentősége nincsen, hiszen az ellenzéki összefogás a MeMo 1 százalékával sem került volna közelebb a kormánybuktatáshoz.

Jelöltjeink elszántak

Ennek ellenére persze sokan várják, hogy a párt teljesen eltűnjön, így bizonyítaná, hogy Gattyán nem gondolta komolyan a politizálást. Az eltűnésre elvileg minden esélye megvan, hiszen még a jelöltjeit is hirdetésekkel fogdosta össze, és elkötelezett aktivistáik sincsenek, a kampányban elsősorban fizetett hostessekkel dolgoztak. A párt mindennek ellenére azt állítja, hogy folytatja a munkát.

„Terveink között szerepel, hogy a soron következő választásokon indulunk. A jelöltjeink elszántak, a Mozgalom rendezte sorait. Az ügyek nem változtak: mérsékelt, szabadelvű pártként azért dolgozunk, hogy az ország újra élhetőbb, megosztottságtól mentes, gazdaságilag stabil állam legyen. Olyan programok mellett állunk ki, amelyek megakadályozzák a túlköltekezést, és helyette arra ad választ, hogy az országnak mitől lesz több bevétele.”

Ha már programok mellett akarnak kiállni, megkérdeztük azt is, digitalizációs céljaik mentén elképzelhetőnek tartják-e az együttműködést a parlamenti pártokkal vagy a kormánnyal, esetleg megkerestek-e már emiatt valamilyen politikai szereplőt. Válaszuk szerint már többször jelezték, hogy „párthovatartozás nélkül, kizárólag az adott ügyekre tekintettel” készek együttműködni más politikai erőkkel.

„Mivel ezt a felajánlást mi nyilvánosan is megtettük, ezért külön most már nem keresünk meg senkit, várjuk, hogy valaki nyitott-e a javaslatainkra.”

Tudásközpontosítás

Megkérdeztük a pártot a Gattyán által beígért, „digitalizációt elősegítő központról”, de azt mondták, az üzletember csak választási siker esetére ígérte ezt a központot. Ennek nyomát nem találtuk, igazából 2021 decembere óta nehezen követhető Gattyán kommunikációja erről a digitalizációs központról. Novemberi hírek szerint A Legnagyobb Vállalkozás nevet viselő projekt eleve egy „digitalizációs tudásközpont” volt, ami kutat, elemez és felméri a magyar lakosság véleményét a digitalizációval kapcsolatos kérdésekben. Akkor kész tényként közölték, hogy Gattyán ezt a tudásközpontot megalapította, de valójában ez ma sem több egy Gattyánt népszerűsítő weboldalnál.

Decemberben a Forbesnak adott interjújában Gattyán már arról beszélt, hogy a projektnek két része van. „Van a virtuális, digitális része, hiszen weboldal van már, lesznek Youtube-videók, hívunk neves előadókat Magyarországra, érdekes szakmai konferenciákat szervezünk. Ugyanakkor létre kell hozni egy, a digitalizációt elősegítő központot is, ahol – nagyon leegyszerűsítve – akár a Csodák Palotájában, az oktatást, kutatást folyamatosan fenntartjuk.” A weboldalon egyébként a Kutatásaink fül alatt egy közvélemény-kutatás eredményeit közlik, az Előadásaink fülön pedig egyetlen videó található, amin Gattyán és Toomas Ilves korábbi észt elnök beszédet tartanak a Kodolányi János Egyetemen, aminek fenntartója Gattyán egyik cége.

Gattyán György – Fotó: Huszti István / Telex
Gattyán György – Fotó: Huszti István / Telex

Elképzelhető, hogy a tudásközpont Csodák Palotájához hasonlított része az, amiről Gattyánék azt állítják, csak választási siker esetére ígérték be a felállítását, de a Forbesnak nem pont ezt mondta: „Amennyiben erre a programra senki nem ugrik rá a magyar politikából, akkor – azt gondolom – van egy lehetőség, űr, káosz, meggyengülés, amelyre nekünk kötelességünk megfelelő válaszokat és megoldásokat találni. (…) Ha ezzel senki nem foglalkozik, és a változáshoz a politika is kell, akkor jó ütemmel ezzel most mi beléphetünk a politikába.”

Az interjú leiratán látszik, hogy Gattyán válaszát a Forbes újságírói sem úgy értelmezték, hogy a központ fizikai megvalósulását csak választási siker esetére ígéri, mert így beszélgetnek:

„Mennyi erőforrást fogsz erre áldozni?

A csapat nagyon lelkes. Ha eljutunk oda, hogy a központnak fizikai valója is lehet, az több év és nyilván nagyobb költségvetés.

Van a fejedben egy szám?

Ez egy örömprojekt, ami társadalmilag is fontos, szeretném azon a szinten megcsinálni, ami nekem a minőséget jelenti – kerül, amibe kerül. Erre nincs egy kifejezett büdzsé.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!