Ursula von der Leyen Budapesten tárgyal Orbán Viktorral hétfő este

2022. május 9. – 16:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután Magyarországra érkezik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy Orbán Viktorral találkozzon – a hírt von der Leyen szóvivője közölte Twitter-oldalán. Eric Mammer szerint az európai energiaellátás biztonságáról fognak egyeztetni.

Nem sokkal később Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette a hírt. Az MTI-nek küldött közleményében azt írta: az Európai Bizottság elnöke munkavacsora keretében tárgyal Orbán Viktorral a Karmelitában.

Ursula von der Leyen múlt szerdán jelentette be az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomagot. Ebben többek közt az orosz kőolajimport fél éven belüli teljes betiltása szerepel. A szankciók elfogadásához a 27 uniós ország egyhangú támogatására van szükség. A magyar és szlovák kormány azonban hamar jelezte, hogy nem támogatják ebben a formájában a szankciót.

Pedig a Reuters információi szerint a két ország 2023 végéig felmentést kapna az olajembargó alól. Szijjártó Péter ugyanakkor arról beszélt múlt szerdán, hogy még a határidő kitolásával sem fogadja el a magyar kormány a büntetőintézkedéseket. „Ez nem politikai akarat hiányának a kérdése, nem szándék kérdése, nem időtartam kérdése, hanem egészen egyszerűen fizikai, földrajzi és infrastrukturális valóság” – fogalmazott a külügyminiszter. Szijjártó arról is beszélt, hogy Magyarország Oroszországtól tud elegendő kőolajat vásárolni, ezt a meglévő vezetékeken keresztül tudja megtenni, és jelenleg technológiai szempontból is csak az orosz olaj feldolgozására van lehetőség. Az intézkedések támogatásához arra lenne szükség, hogy az embargó ne vonatkozzon a csővezetéken keresztül történő kőolajszállításra – tette hozzá.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, az Európai Bizottság olajemargós javaslata a jelenlegi formájában „felér egy magyar gazdaságra ledobott atombombával”, és Magyarország nem fogja megszavazni a szankciót. Név szerint is bírálta Ursula von der Leyent, a miniszterelnök szerint az Európai Bizottság elnöke a javaslattal „akarva-akaratlanul megtámadta a nagy nehezen létrehozott európai egységet.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!