Varga Judit benyújtotta az Alaptörvény módosítását

2022. május 3. – 18:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását”

írja közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Hozzáteszi: az orosz-ukrán háború a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius helyzetet eredményezett és megváltoztatta az európai gazdasági kilátásokat is. Ezen kihívások kezeléséhez és kivédéséhez hazánknak biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét.

A benyújtott javaslat szövege szerint „az Alaptörvény módosítása arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő háborús helyzet, fegyveres konfliktus vagy humanitárius katasztrófa esetén a Kormány veszélyhelyzetet hirdethessen”.

Az április 3-i választás utáni első kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a jelenlegi információk alapján reális forgatókönyv a kormány szerint, hogy az orosz–ukrán háború hónapokig vagy akár évekig is elhúzódhat. A miniszter szerint mivel „a háború esetében is cselekvőképes kormányra van szükség”, ezért a kormány ezt olyan módon fogja tenni – és ezért az Alaptörvény módosítását kezdeményezi –, hogy a veszélyhelyzetnek az Alaptörvényben rögzített tényállását ki fogják egészíteni humanitárius katasztrófa, illetve szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetére is.

A járványhelyzet kapcsán az Országgyűlés el fogja fogadni a veszélyhelyzetből való kivezető törvényt; a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet tehát idén május 31-ével megszűnik, de magát a veszélyhelyzet fogalmát – és az azzal járó kormányzási könnyítéseket – ki fogják egészíteni tehát szomszédos háború esetére is.

Gulyás szerint a kormány reméli, hogy nem kell élnie ezzel az eszközzel, de „ezt az eszközt magunknak, és a mindenkori kormánynak meg kell teremteni” – mondta.

„Meglátjuk, hogy az események alakulása okot ad-e arra, hogy veszélyhelyzetet hirdessünk”

– fogalmazott a miniszter.

Hogy a most május végével megszűnő, sokadszorra meghosszabbított veszélyhelyzet pontosan milyen gyakorlati következményekkel is jár, hogy mit kell tudni általánosságban a különleges jogrendről, azt szedtük össze ebben a cikkben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!