Nemhogy gyorsulna, sebességkorlátozást vezettek be az új hódmezővásárhelyi tram-trainen

2022. május 3. – 21:08

Másolás

Vágólapra másolva

60 km/órás sebességkorlátozást vezettek be az alig több mint egy éve átadott, 30 milliárd forintból felújított Békéscsaba–Szeged-vasútvonal tram-trainnel érintett szakaszán, írja az Átlátszó.hu. A vasútvillamos az algyői híd után fékez nagyot.

A MÁV a hirtelen lassításról azt írta a lapnak, hogy „az Algyő és Kopáncs közötti szakaszon, a Tisza híd közelében pályahiba miatt átmenetileg 60 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. A végleges, nyári helyreállítás után nem lesz sebességkorlátozás.”

Az Átlátszó.hu szerint a pályahiba környékén használt sínek vannak. Ugyan 2019-ben arról volt szó, hogy mégsem jó a MÁV 40 éves ebesi síne a Szeged–Hódmezővásárhely közötti villamosvasútnak, azokat fel kell szedni, ez mégsem egészen így történt. A lapnak a MÁV és a NIF is elismerte, hogy egyes szakaszokon, például pont a kérdéses szakaszon a régi sínek maradtak.

A VEKE szerint egy garanciális pályahiba miatt nem lenne érdemes jelenetet rendezni, de erről a pályahibáról a Sártó elágazásnál már 2021. november végén már lehetett tudni, ráadásul a hírek akkor töltésmegcsúszásról szóltak. Ezen a helyen mindig nagyot dobott a pálya az áthaladó járművön, borítékolható volt, hogy előbb-utóbb itt más is lesz. Lett is, síntörés, most emiatt rendeltek el 60-as lassú jelet, ami így nem utal komoly helyzetre, de a hiba elhárításához vágányzár kell, amit leghamarabb május végén tudnak megejteni, közli a VEKE.

Nonszensz, hogy egy síntörés javításához egy teljes hónap kell, még akkor is, ha garanciális a munka, és a kivitelező csak így ér rá. Nonszensz az is, hogy egy ismert pályahiba javítását nem kérték garanciában, csak amikor már megtörtént a baj, írja a civil szervezet. Emellett elképesztőnek tartják, hogy elköltöttünk sok tízmilliárdot erre a beruházásra, és szakaszosan használt, leharcolt sínek kerültek bele vissza.

Mint írtuk, a kezdetek óta számos gond van a vidék közlekedésfejlesztésének díszprojektjével, a Szeged–Hódmezővásárhely között közlekedő tram-trainnel. Legutóbb egy budapesti BKV-kocsiszín műhelyében próbáltak segíteni a szerelvények rejtélyes kígyózó mozgásán, de egyéb problémák is akadtak.

A vasútvillamosnak eleve 100 km/órával kellene tudni közlekedni, ellenben az Átlátszó.hu GPS-es mérése szerint a 100 km/órás sebességre átépített szakaszon a vonatok most is csak 80-nal mennek. Erre jött még a 60-as sebességkorlátozás is.

Hogy mi is az a tram-train, kinek az ötlete volt, miért került végül az eredeti becslés ötszörösébe, arról ebben a cikkben írunk részletesen. Stábunk a helyszínen követte az indulást, a vasútvillamos első napjáról részletes videót is készítettünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!