Csak egy kör volt, egy telexes kör az Ultrabalatonon

2022. május 1. – 22:12

Csak egy kör volt, egy telexes kör az Ultrabalatonon
Dull Szabolcs és Fehér János az Ultrabalaton felirat előtt futnak – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csak egy kör, de az 211 kilométer a Balaton körül – alig több mint fél évvel az előző Ultrabalaton után idén a szokott időben rendezték meg az év legnépszerűbb magyar ultrafutóversenyét, amin a Telex már másodszor vett részt 13 fős váltóval a csapatversenyben.

A XVI. NN Ultrabalatonon 17 ezer futót vártak, ami rekordlétszámot jelent. Az Ultrabalatont egyéniben teljesítők és a 2–4 fős csapatok pénteken indultak, Bódis Tamás Spartathlon-győztes 16:34:28 alatt futotta le a távot, eredményével megdöntötte a 2021-es rekordot, míg Cseke Lilla 20:15:15-tel állított be új női pályacsúcsot.

A Telex csapata az 5–13 fős csapatok között szombaton délután rajtolt el Balatonfüredről, és végül 20 óra 50 perc 46 másodperces idővel sikerült ugyanott célba érkeznie vasárnap délben. Megküzdöttünk sérülésekkel, egy elnézett váltással, kialvatlansággal, komoly logisztikával, de csapatkapitányunk, Iván András a váratlanul előálló szervezési kihívásokkal szemben is próbálta állni a sarat.

Barakonyi Szabolcs épp váltja Rovó Attila főszerkesztő-helyettest – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Barakonyi Szabolcs épp váltja Rovó Attila főszerkesztő-helyettest – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Tizenhárom futónk között újoncként mutatkozott be Merényi Grafitember Dániel, aki Keszthelyről Balatonberényig futott 15 kilométert. „Én vagyok a hatszázadszor újrakezdő fickó. Én vagyok, aki behúzott pocakkal megy be a sportszerboltba, és azért beviszi az M-es mezt is a próbafülkébe, pedig legbelül tudja, hogy... ugyan már. A futókorszakaim napokig, hetekig, esetleg hónapokig tartanak. Ami épp most zajlik, októberben kezdődött. Egy vércukormérés eredménye jól motivál a rendszeres mozgásra. Most már csak meg kellene maradni végleg futónak, tehát új és új motivációk kellenek. Az UB ilyen, a Telex csapatában futni megtiszteltetés volt.”

Grafitember Földes Andrást váltotta már egy éjjeli szakaszon. „Meglepett a tömeg, hogy milyen sokan futnak. Tetszett a fiesztahangulat, az izotóniabukéban kötődő másodperces barátságok. Az úton esemény nem történt. Az első szakaszon belendítettem a csipogót a susnyába, de egész hamar meglett. Volt utazásélményem a csillagok alatt, hosszú drótkerítések mellett és sötét ligeteken átfutva. Imbolygó fejlámpám fényében rajzfilmrobottá váló szőke lány mindenütt villogó ledekkel meg fényvisszaverő szíjakkal. Láttam rókát is. Az utolsó kilométer már nem esett jól, de a megváltás precízen érkezett, Nyilas Geri ruganyos léptekkel szállt tova” – mondta Grafit, és azt is elárulta, hogy mit hallgatott a futása közben: Théotime Langalois de Swarte: Vivaldi, Leclair & Locatelli hegedűversenyek/harmonia mundi. Természetesen egy rajzzal is megemlékezett élményeiről:

Grafitember a néhány pillanatra elveszett csip után kutat a a keszthelyi susnyásban
Grafitember a néhány pillanatra elveszett csip után kutat a a keszthelyi susnyásban

A leghosszabb szakaszt, ahogy a tavaly októberben megtartott versenyen, ezúttal is Rácz Attila olvasószerkesztőnk vállalta, nem véletlenül, ugyanis egy maratonra készül éppen. „Mindig szívesen jövök az UB-ra, szerintem ez egy nagyon klassz csapatépítő alkalom. Egy hosszabb, közel 35 km-es táv jutott nekem, amit pont be tudtam illeszteni a maratoni felkészülésembe. 25 km-ig jólesett a futás, de utána azért voltak mélypontjaim. Tehát a heti edzéstervem kipipálása mellett ezeknek a hullámvölgyeknek a meg- és túlélésére is felkészített az idei futásom” – mondta.

Nyilas Gergely és Janecskó Kata váltását figyeli Földes András – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Nyilas Gergely és Janecskó Kata váltását figyeli Földes András – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A korábbi Ultrabalatonjainkon mindig úgy alakult, hogy egy kisebb etapot leszámítva kerékpáros kísérő nélkül teljesítettük a versenyt. Ezúttal azonban újdonság volt, hogy Ostyáni Janó képszerkesztő négy futónk mellé is odaszegődött, és sokat segített nekik. „Szerintem érdemes lenne ezután is úgy végigcsinálni a versenyt, hogy van kerékpáros kísérő, mert ez a futókról szól, és eggyel könnyebb nekik, főleg hosszú távon. A hidratálás, cuccok cipelése is hasznos. Ez a fajta 13 fős UB-részvétel soha nem az időről szól, én is igazából csapatépíteni jöttem, és tök jól is éreztem magamat. Összesen 85 km-en át kísértem a futókat, mellettük lassan kerekezni nem volt kihívás, inkább a 8-9 órányi ülés volt, ami megviselt.”

Dull Szabolcs főszerkesztőt kíséri kerékpáron Ostyáni Janó – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Dull Szabolcs főszerkesztőt kíséri kerékpáron Ostyáni Janó – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Nekem az egyik legkacifántosabb futásom volt Badacsonynál: alattomosan hosszú emelkedőkön és látványosan meredek dombokon felfelé, majd lefelé, de ismét nagy élmény volt, hogy telexesként futhattunk a tó körül” – mondta Dull Szabolcs, aki második futóként, kerékpáros kísérőnkkel a nyomában vágott neki a távjának.

Tenczer Gábor is egyike volt azoknak a futóknak, akiknek sokat segített a kerékpáros kíséret, ő ugyanis az esti bulit sem hagyta ki a hajnali 4-es futása előtt. „A paprikás krumpli isteni volt, amit Egyed Annával készítettünk ajvárral turbózva a táborban. De mivel életemben először kerékpáros támogatást kaptam, így könnyedén átvészeltem a nehéz pillanatokat” – mondta, a másfél órás futást így, kettesben lényegében egy meghosszabbított kocsmai beszélgetéshez hasonlította.

Futó: Munk Veronika – Fotó: Ostyáni János / Telex
Futó: Munk Veronika – Fotó: Ostyáni János / Telex

A befutóemberünk most Munk Veronika volt, aki élete harmadik UB-ját három szempontból is különlegesnek nevezte. „Egyrészt, mert még sosem futottam napközben, eddig mindig az éjszaka közepe jutott, másrészt sosem futottam bicajos kísérettel, ami egyszerűen szuper volt a rendszeres frissítés és Ostyáni Janó társasága miatt. De ami még ennél is különlegesebbé tette (és rég nem volt ilyen adrenalinfröccsöm), amikor anyák napján a gyerekeim vártak a befutónál, és mellettem nyargaltak az amúgy extra meredek utolsó pár méteren!” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!