Felmentették az innovációs minisztérium államtitkárát, Schanda Tamást

2022. április 29. – 22:37

Felmentették az innovációs minisztérium államtitkárát, Schanda Tamást
Varga Mihály pénzügyminiszter mögötte Schanda Tamás a Pannonhalmi Főapátság Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolájának energetikai fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón 2022. március 30-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Közlöny péntek este megjelent új számából kiderül, hogy Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor javaslatára azonnali hatállyal felmenti megbízatása alól Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát.

A felmentésben indoklás nem szerepel.

Schanda 2006-tól informatikusként, illetve informatikaoktatóként dolgozott két budapesti iskolában, majd pályázati koordinátor volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2010-ben vezető szakmai titkár lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, 2011-től kormányzati háttérintézményeknél dolgozott közoktatási, majd külpolitikai-diplomáciai területen.

2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára lett, 2016-tól pedig a tárca európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkáraként dolgozott.

2018-tól az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkáraként irányította a hazai fejlesztéspolitikát, 2019-től pedig a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, miniszterhelyettese volt, áll a Kormány.hu-n található életrajzában. Ő a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke is.

„Jelentős tudománydiplomáciai siker, hogy a Fudan elsőként Magyarországon indít külföldi helyszínű saját képzést” – válaszolta egy parlamenti kérdésre Schanda Tamás 2021 májusában. Szintén Schanda volt az, aki Vadai Ágnes vadászati kiállítással kapcsolatos kérdésére adott válaszában azt feszegette, hogy baloldali, exkommunista kormányok azzal voltak elfoglalva a Hungexpo felújítása helyett, hogy „az emberek közé lőjenek, megszorításokkal megkeserítsék a magyar emberek életét, hogy elvegyék a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatásokat, és hogy tönkretegyék és kizsákmányolják az országot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!