A vadászati világkiállításról kérdezett a DK-s képviselő, a baloldali kormány emberek közé lövetését kapta válaszként az államtitkártól

2021. február 11. – 10:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Provokatív stílusban kérdezett Vadai Ágnes parlamenti képviselő (DK) az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, a válaszban viszont Schanda Tamás államtitkár nála is jobban elragadtatta magát a 2010 előtti időket felelevenítve.

A kérdést az Átlátszónak az a cikke inspirálta, amely szerint a Kovács Zoltán által koordinált vadászati világkiállítás helyszíne nem a meghirdetett ütemben készül. Konkrétan így hangzott: „Miért megy jobban a Twitter kezelése Kovács Zoltánnak, mint a koordináció?”

Schanda válaszát szó szerint idézzük, mert nem túl hosszú, de tanulságos:

„A Hungexpo felújítása már már az önök által vezetett baloldali, (ex)kommunista kormányok alatt is időszerű lett volna, de sajnos mással voltak elfoglalva.

Azzal, hogy az emberek közé lőjenek, megszorításokkal megkeserítsék a magyar emberek életét, hogy elvegyék a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatásokat, és hogy tönkretegyék és kizsákmányolják az országot.

Tájékozottságát, felkészültségét, és az ország ügyeihez való hozzáállását pedig mi sem mutatja jobban, hogy még egy internetes böngészőt sem képes megnyitni, és rákeresni dolgokra.”

Vadai Ágnes ezt biztosan nem teszi zsebre, ellenben az sem derült ki, miért nem halad a tervezett ütemben a kivitelezés. Ilyen a parlamenti munka 2021-ben Magyarországon. ¯\_(ツ)_/¯

(via K-Monitor)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!