Gulyás szerint nem korlátozza a közvélemény tájékoztatását, hogy limitálva lesz a kormányinfó ideje

2022. április 21. – 11:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex tudósítója megkérdezte Gulyástól, hogy a kormányinfó idejének limitálása mennyiben segíti a közvélemény tájékoztatását. Gulyás abszurdnak nevezte, hogy korlátozásnak állítják be, hogy ezentúl maximum kétórás lesz a kormányinfó, ennyi idő lesz a bejelentésekre és az újságírói kérdésekre.

Kollégánk arra is rákérdezett, hogy mennyiben szolgálja a tájékoztatást, hogy a kormány befolyása alatt álló sajtótermékek hosszasan az ellenzék helyzetéről kérdezik a kormányt. Gulyás nem akar részt venni annak meghatározásában, hogy melyik sajtótermék kinek az irányítása alatt áll. Szerinte az a kormányinfó lényege, hogy mindenki szabadon kérdezhet.

Finnország és Svédország lehetséges NATO-csatlakozási szándékáról azt mondta Gulyás, hogy a kormány általánosságban bővítéspárti. Meg fogják fontolni a két ország csatlakozását, ha hivatalossá válik a szándék.

Szintén a Telex kérdésére mondta el, hogy az új veszélyhelyzeti szabályozás nem befolyásolja a népszavazások kiírását. A járványnál ez számít, de a szomszédban dúló háborúnál nem.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!