Ezek voltak a kormányinfó legfontosabb bejelentései, történései

2022. április 21. – 12:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az alaptörvény módosítását kezdeményezi a kormány, a veszélyhelyzeti kormányzást a háborús helyzetre is kiterjesztenék. Gulyás szerint évekig elhúzódhat az orosz-ukrán háború.
  • Jövő héten döntenek arról, hogy meddig marad érvényben az élelmiszerárstop. Gulyás Gergely szerint a korábban bevezetett árstopok nélkül 13 százalékos lenne az infláció.
  • Orbán Viktor kormányzati pozíciót ajánlott Kocsis Máténak, de Kocsis végül marad Fidesz-frakcióvezető. Gulyás már kétszer is beszélt Orbánnal a kormány várható szerkezetéről, de konkrétumokat nem árult el az új kormány összetételéről.
  • Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint nem összeférhetetlen, hogy férjének cégétől vesz repülőgépeket a kormány.
  • A Pénzügyminisztériumban történt vesztegetési ügyben a Miniszterelnökség egyik alkalmazottja is érintett. Gulyás szerint nincs politikai vonatkozása az ügynek.
  • Gulyás többször is elmondta, hogy nem lesz önálló egészségügyi minisztérium, hiába kérte Orbántól a Magyar Orvosi Kamara nemrég.
  • A jövőben maximum kétórás lesz a kormányinfó, Gulyás Gergely szerint ezzel nem korlátozzák a közvélemény tájékoztatását.
  • Az önkormányzati választások megváltoztatása és az önkormányzati törvény módosítása sincs napirenden jelenleg.
  • A Miniszterelnökségről távozó Ekler Gergely Novák Katalin mellett fog dolgozni.
  • A kancelláriaminiszter jobbulást kívánt L. Simon László tüdőgyulladásos édesanyjának.
  • Az ellenzék többször is szóba került a kormányinfón. Gulyás szerint káosz van a baloldalon, a baloldal nem is demokratákból áll. Azt is felrótta az ellenzéknek, hogy nem gratuláltak Orbánnak a választási győzelem után.
  • Eddig több mint 600 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra, 80 százalékuk tovább utazott. 17 ezren kértek menedékes státuszt, 100 ezren igényeltek ideiglenes tartózkodást. A kormány 40 milliárd forintot költött a menekültek ellátására.