Lázár János: Munkamegbeszélésre hívom Márki-Zay Pétert

2022. április 20. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Folytassuk másképp! Munkamegbeszélésre hívom Márki-Zay Pétert, a választókerület legnagyobb településének polgármesterét. Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie”

– írja Facebook-posztjában Lázár János.

Lázár János, aki 2010 és 2018 között a Fidesz egyik legerősebb és legismertebb politikusa volt, de Orbán Viktor negyedik kormányából kiszorult, nem titkolta, hogy a 2022-es választáson saját politikai karrierjét teszi mérlegre, és a kampány elején azt a vállalást tette, miszerint ha idén nem nyer, akkor minimum négy évre visszavonul a politikától.

Végül az április 3-i választáson magabiztos győzelmet aratott, csaknem 6000 szavazattal előzte meg az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi központú Csongrád-Csanád megye 4-es választókerületében. Márki-Zay egy élő videóban gratulált Lázárnak. „Lázár János megmutatta, hogy nemcsak a trafikmutyi megszervezésében, hanem a választások megszervezésében is kiválóan tud mozgósítani” – mondta és hozzátette, a migránsozás, a sonka és a közmunkásoknak adott sör megtette a hatását. Mindenesetre azzal zárta a bejelentkezést, hogy a „csatazaj elültével” együtt fognak működni Lázárral Hódmezővásárhely érdekében.

Lázár már győzelmének estéjén azt mondta, „Hódmezővásárhelyen véget ért a polgárháború, mert győztünk”, majd mai, április 20-i posztjában is ezt erősítette meg, amikor azt írta:

„Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!”

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!