Megszólalt a 12 évig néma fideszes képviselő: A munkát nem felszólalásokban kell mérni

2022. április 12. – 07:07

Megszólalt a 12 évig néma fideszes képviselő: A munkát nem felszólalásokban kell mérni
Bíró Márk, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője átveszi megbízólevelét Patyi Andrástól, a Nemzeti Választási Bizottság elnökétől az Országházban, 2018. május 4-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Bíró Márk neve nem nagyon kering a köztudatban, pedig tizenkét évig ült fideszes képviselőként a parlamentben. Igaz, nem is nagyon tett azért, hogy ismert legyen: több mint egy évtized alatt egyetlenegyszer sem szólalt fel. Így aztán a Fidesz „némájaként” vonul le a porondról, Bíró ugyanis most befejezi a parlamenti pályafutását – bruttó 4,5 millió forint végkielégítéssel. A képviselő a Telexnek azt mondta: némasággal tiltakozott az óvodásokként viselkedő ellenzék ellen, a felszólalások helyett ő a terepmunkában hisz.

2010 óta ült a parlamenti patkóban, de Bíró Márk mégsem számított ismert politikusnak. A Fidesz országgyűlési képviselőjeként szó szerint csendben húzta meg magát a háttérben, de annyira, hogy három cikluson át egyszer sem kért szót a felszólalásra. A hírekbe alig-alig került be, de azoknak is már legalább tíz éve.

Bíróról alig van valamilyen infó a parlamenti adatlapján vagy az interneten, kurta önéletrajza pedig csak archívumból érhető el. Ezekből az derül ki, hogy 1974-ben született, majd Salgótarjánban szerzett műszakicikk-eladói végzettséget. Családja kereskedelmi vállalkozásában dolgozott, de autószerelő is volt, angolul társalgási szinten tud. Állítása szerint a Fidesz 2002-es veresége ösztönözte arra, hogy belépjen a politikába és a pártba. 2006-ban került be a Nógrád megyei közgyűlésbe, majd a Fidesz észak-magyarországi régiójának pártigazgatója lett. 2010-ben aztán a Fidesz Nógrád megyei listájáról lett országgyűlési képviselő, majd a következő két választáson is listáról került be a parlamentbe.

Tizenkét évnyi parlamenti politizálás alatt persze néha becsúszik egy-egy baki az országgyűlési képviselőknél is. Nincs ezzel másképp Bíró sem: egyszer szót kért egy ülésen, de kiderült, hogy csak véletlenül nyomta meg a gombot maga előtt.

A némaságáról Bíró a Telexnek azt mondta, „saját elhatározásból” döntött úgy, hogy meg sem szólal, és az szerinte

„teljesen téves gondolat, hogy az számít munkának, hogy egy képviselő a parlamentben hányszor szólalt fel. A munkát az elfogadott törvényjavaslatokban kell mérni.”

Azért ezekből sincs olyan sok. A tizenkét éve alatt mindössze tizennégy javaslat mellett van ott a neve, és a legtöbbnél Bíró csak egy képviselő a sok Fidesz–KDNP-s között. Például 2013-ban több mint kétszáz képviselővel együtt nyújtott be módosítást az Alaptörvényhez, 2017-ben meg százharminc társával együtt Áder Jánost ajánlotta államfőnek. De az utolsó négyéves ciklusában sem volt túlzottan aktív. Az egyetlen javaslat, amelyhez 2018 óta a nevét adta, az újra egy államfőjelölt ajánlóíve volt: Novák Kataliné, az idén februárban.

Bíró viszont a Telexnek egy saját törvénymódosító javaslatát emelte ki: 2012-ben a parlament az ő indítványát szavazta meg, amely a közlekedési szabályok módosításához vezetett. Ez alapján például harmincezerről tízezerre csökkentették a tilosban parkolók büntetését, de többel sújtották azt, aki a zebrán állt meg, vagy mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre parkolt. Amikor felhoztam neki, hogy azért annak már tíz éve, Bíró visszakérdezett: „Önök mérőszám alapján dolgoznak?”

Bíró közben a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának is a tagja, de az üléseken nem nagyon jelent meg, azokra inkább valaki mást küldött maga helyett. A parlament honlapja szerint a bizottság 2018-tól hatvanötször ülésezett, ezek nagy részében Bíró csak úgy szerepel, hogy „helyettesítési megbízást adott” valaki másnak. Ő maga minderre szintén azzal reagált, hogy nem mérőszámokkal kell itt foglalkozni, az igazi munkát nem bizottsági ülésekben mérik.

Felszólalás helyett terepmunka

Bíró szerint ő nem parlamenti felszólalásokkal vesződött az elmúlt évtizedben.

„Politikai munkát végeztem, kint voltam a terepen. Az ott begyűjtött tapasztalataimat a régiómban dolgozó képviselőtársaim képviselték a parlamentben. Valószínűleg a Fidesz azért nyert most is, mert én is jól végeztem a munkámat.”

A terepmunka nem lakossági fórumokat jelentett – Bíró szerint ő ilyet nem tartott –, hanem inkább azt, hogy „valódi emberek között kell járni”, miközben ismerősökkel, polgármesterekkel, szervezetekkel dolgozott együtt.

Képviselői munkásságát viszont nem nagyon van hol követni, Bírónak ugyanis se weboldala, se Facebook-oldala, igaz, nem is nagyon érti, miért kéne neki ilyen. „Ne vicceljen, a Facebook semmi másra nem jó, mint arra, hogy valaki megmutassa, hogyan szórakozik. Nem hiszek a Facebookban.” Az emailezésben sem nagyon, mert nyilvánosan elérhető emailcíme sincs.

Bíró a megkereséseket inkább személyesen vagy kézzelfogható levélként várja a Képviselői Irodaházba, a Jászai Mari térre, mivel „én nem vagyok digitális ember, még úgy sem, hogy korábban informatikus is voltam. Túl sokat képzel az ember a digitalizáció mögé, de az nem ér fel valós tartalommal” – mondta erről a Telexnek.

Ő így tiltakozik

Bíró végül az okot is megnevezte, miért döntött úgy, hogy egyszer sem szólal fel. Ez az ok pedig maga az ellenzék.

„Nemzetjobbító szándékkal mentem a parlamentbe, én hittem ebben az egészben. Minden építő jellegű, hasznos vitában részt veszek, de a személyeskedésben nem. Az a fajta kultúra, amit az ellenzék meghonosított a parlamentáris demokráciában, jelen pillanatban a világ legalját képviseli. Én így tiltakozom az ellenzék magatartása ellen. Ha felszólaltam volna, csak hasonló stílusban tudtam volna, mint az ellenzék, úgy pedig nem akartam” – mondta Bíró.

Bíró Márk az Országgyűlés plenáris ülésén, 2012. október 3-án – Fotó: Beliczay László / MTI
Bíró Márk az Országgyűlés plenáris ülésén, 2012. október 3-án – Fotó: Beliczay László / MTI

Szerinte egy érzékenyebb lelkületű ember nehezen bírja azokat a „belső atrocitásokat és alpári stílust”, ami a Parlament falain belül zajlik.

Bíró nemcsak a parlamentből távozik, de a politizálást is abbahagyja. Ahogy ő fogalmazott, bár rajong érte, de semmi esetre sem marad a politikában. Szerinte ezt ő maga döntötte el, és az egyén döntését „nálunk a középjobboldalon tiszteletben szokás tartani”.

Azt nem árulta el, mit fog helyette csinálni, de azt azért nem zárja ki, hogy egyszer majd visszatér a színre, amikor „az ellenzék nem óvodásként, hanem ellenzék módjára fog viselkedni”. Újabb negatív példaként hozta fel a Momentum bejelentését, hogy a párt bojkottálni fogja az Országgyűlés alakuló ülését, mindezzel pedig ő „nem tud azonosulni”.

Beszédek és közpénzek

Bíró az elmúlt évtizedben ritkán került a hírekbe, akkor is jobbára a némaságával. Azért becsúszott egy-két érdekesebb ügy az ő pályafutásába is.

A korabeli Origo 2013-ban írt arról, hogy Bírónak állítólag aktív szerepe volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásában, és a 2006-os önkormányzati választás előtt autóval járta Pásztót és környékét, közben kihangosítón keresztül játszotta le a beszéd részleteit.

2016-ban a felesége 787 ezer forintnyi közpénzt kapott, hogy napkollektorokat telepítsen a férjével közös pásztói házukra. Erre akkor Bíró úgy reagált, hogy a feleségével együtt indultak a pályázaton, de miután megnyerték, mégsem vette igénybe a támogatást, mert elmondása szerint „megvilágosodott”. Akkor úgy fogalmazott, „nem régóta voltam még képviselő, a pályázat idején azt hittem, hogy rám ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy hétköznapi emberre”.

Legemlékezetesebb parlamenti megmozdulására 2019-ig kellett várni: ekkor egyike volt azoknak a fideszes képviselőknek, akik kicsavarták Hadházy Ákos kezéből a „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát, amit a képviselő Orbán Viktor beszéde közben tartott fel. Tavaly arról írt a Blikk, hogy kétmillió forintért tankolt, pedig listáról bejutó képviselőként nincs is választókerülete, amit járnia kellene. (A legtöbbet autózó képviselők nagy része fideszes volt, 2 millió forint felett költött a Mi Hazánkból Apáti István, a jobbikos Gyüre Csaba és a független Hadházy Ákos is). A Fidesz-frakció akkor azzal védte a közpénzből vásárolt benzinkártyák használatát, hogy minden képviselő a törvényben előírt értékig jogosult üzemanyagkártyára, az elvárás pedig az aktív munka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!