A közmédia sorosozással és kommunistázással reagált arra, hogy Bencsik Gábor szerint ők politikailag elfogultak

2022. április 12. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője jobboldali újságíróktól szokatlanul bírálta a magyar közszolgálati televíziót. Azt írta, bár örül a Fidesz negyedik kétharmados győzelmének, de azért vesz egy nagy levegőt, és kimondja „azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”.

Pár órával később befutott a közmédia reakciója, amiben arról írnak, hogy a januárban indult elemző műsoraikba egyik oldalról sem hívtak meg pártpolitikust, emellett a közmédia beszámolt a fontosabb ellenzéki eseményekről, és ezekhez kértek kommentet az ellenzéki politikusoktól, csak nem kaptak. Ezek közé befért azért némi sorosozás és kommunistázás is.

Például ilyeneket írnak benne:

  • „A korábban Soros György által finanszírozott alapítványnak dolgozó Bencsik Gábor is beállt abba a baloldali sorba, melynek tagjai rendszeresen, alaptalanul vádolják a közmédiát.”
  • „Az egykoron Soros György egyik alapítványának dolgozó, jelenleg pedig egy jórészt kulturális megfontolásokból vásárolt hirdetésekből fenntartott, legfeljebb ezres nagyságrendben elérhető havilapnál főmunkatársként dolgozó Bencsik figyelmét bizonyára elkerülte, hogy…"
  • „Azt sem sikerült észrevennie a kiegyensúlyozottságot hírből sem ismerő és korábban kommunista pártállami háttérrel működő Magyar Újságírók Országos Szövetsége egykori főtitkárának (1989-1997), hogy…."
  • 'Azt is leírja a diktatúrában tíz éven keresztül az akkor még pártkiadványnak számító Nők Lapjának dolgozó újságíró, hogy…"
  • “Ahogy az a felsoroltakból is kiolvasható, a Horn Gyula kormánya idejében a Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége elnökének is megválasztott Bencsik Gábor álláspontja újságírói pályafutása alatt a saját érdekeinek megfelelően többször is változott.”

Bencsik Gábor egyébként a kritikáját azután fogalmazta meg, hogy csütörtökön Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje lesz Lánczi Tamás 48 perc című műsorának a vendége. Vagyis ha szigorúan vesszük a műsor címét, akkor ez kapásból 9,6-szer több idő, mint amennyit a választások előtt eltölthetett az MTVA stúdiójában: ekkor a Fidesz lejáratókampányának hazugságaival szembesítette a nézőket. Korábbi cikkünk összesítése szerint az elmúlt négy évben összesen tizennyolcszor szerepelhetett ellenzéki képviselő köztévés műsorban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!