„Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk” – a köztévé egykori arca a kormánymédiáról

2022. március 23. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Hét éve Borsa Miklós arcával indult a kormánypárti hírcsatornává alakított M1, március elején viszont „Ruszkik haza!” feliratra cserélte a Facebook-profilképét, a határra ment, és azóta folyamatosan menekülteket fogad a házába. A Válasz Online arról kérdezte Borsa Miklóst, hogy mi történt vele, a volt tévés pedig többek között beszélt a propagandáról, amelynek szerinte döntő szerepe van abban, ahogyan viselkednek az emberek a mostani helyzetben.

„Semmi különös. Nem világosodtam meg, nem jelent meg Jézus. Egyszerűen eljön az ember életében a pillanat, amikor azt mondja, ebből most már elég. Kitört a háború a szomszédban. Ilyenkor nem lehet ülni csöndben, hogy hátha majd ez is megoldódik” – válaszolta Borsa Miklós arra a kérdésre, hogy mi történt vele.

Borsa azt is mondta, nagyon felhúzta, „amikor itthon tömegesen terjeszteni kezdték: az oroszok nem is támadták meg az ukránokat, ők lövik a saját kórházaikat”. Arra a felvetésre viszont, hogy többek között volt kollégái terjesztik az orosz propagandát a magyar köztévében, a volt híradós azt válaszolta, nemcsak az M1 narratívájáról beszél, és pozitív példaként a TV2-t említette, ahol szerinte az elejétől kezdve háborúként számoltak be a háborúról, nem különleges katonai műveletként. „Megmutatják a bombázásokat, nincs mismásolás, mint a kormánymédia más szegmenseiben” – mondta Borsa Miklós.

Borsa az interjúban részletesen beszélt a köztévé működéséről, szerkesztési elveiről, azt mondta, többször előfordult vele is, hogy olyat kellett beolvasnia a híradóban, ami egyszerűen nem igaz, volt olyan is, hogy fegyelmit kapott, ha nem tette meg. A működés és az irányítás módjával kapcsolatban utalt azokra a kiszivárgott felvételekre és információkra, amelyek a kormánymédia szerkesztési elveit tárják fel.

„Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket. Már csak ezért sem fogok ítélkezni egykori kollégáim fölött, akik még most is ott vannak. Mert amíg ott voltam, ugyanazt csináltam én is, tehát nem lenne meg hozzá az erkölcsi alap”

– mondta a volt híradós.

Borsa Miklós az interjúban beszél arról is, hogy szerinte az MTVA-t vagy szorosabban fogják föntről, mint a TV2-t és a Tényeket, vagy egyszerűen ilyenek a szerkesztők az állami médiában; hogy szerinte Ókovács Szilveszter magára értette, hogy 12 év után általában távozni kell az Operaház éléről; hogy Orbán Viktor Brüsszelben mindent megszavaz, és hogy Németh Zsoltnál is megjelent hirtelen, hogy „Ruszkik haza!”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!