Varga Sára tanár szerint sokakat eltántoríthat a sztrájktól a háború, mert azt gondolhatják, a tanárok problémái nem mérhetők fel a menekülők gondjaihoz

2022. március 16. – 21:25

Varga Sára tanár szerint sokakat eltántoríthat a sztrájktól a háború, mert azt gondolhatják, a tanárok problémái nem mérhetők fel a menekülők gondjaihoz
Varga Sára a Telex élő műsorában 2022. március 16-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Amit szeretnék eljuttatni az embereknek, annak most lett hangja, és ennek most nagyon örülök” – mondta Varga Sára, az Eötvös József Gimnázium tanára a Telex élő műsorában arról, hogy a tanársztrájk miatt ismertté vált a neve az országban.

Varga felszólalt a szerdai sztrájkon, konkrétabban a pedagógushallgatók délutáni szolidáris megmozdulásán, mert mint mondta, úgy érezte, muszáj kiállnia mellettük is. Ő maga a nehézségek ellenére maradni akar a pályán, mert „nekem ez a feladatom, nekem a gyerekekkel van dolgom”.

A szerdai sztrájk után az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiadott egy közleményt, amiben azt írják, a pedagógusok 87 százaléka rendesen dolgozott szerdán, és 13 százalékuk vett részt a sztrájkon. Varga erről azt mondta, ő inkább megvárja a szakszervezetek számait erről. Ugyanakkor szerinte ha a tanárok száz százalékához viszonyítjuk a sztrájkolók számát, akkor a 13 százalék kevésnek tűnhet, de ha az elmúlt évek tanárösszefogásaiból, közös megjelenéseiből indulunk ki, akikre „mozdulatlan egységként tekintünk”, akkor viszont magas ez az arány. Ugyanakkor szerinte ezt a mostani megjelenést nagyon nehéz helyzetben kellett vállalniuk, mert megnehezítette a dolgukat a február eleji kormányrendelet, amiben korlátok közé szorították a sztrájkot, valamint a háborús helyzet is eltántoríthat sok tanárt a részvételtől, hiszen lehet, azt gondolják, a tanárok problémái nem mérhetők fel a menekülők problémáihoz.

Varga szerint egyszerűen nem igaz, hogy a kampányban, két héttel a választások kezdtek volna el a tanárok mozgolódni, azt ugyanis már 2016-ban elkezdték. Közben pedig már ő is ismer olyan tanárokat, akik az elmúlt években otthagyták a szakmát, és egy teljesen másik irányba mentek.

Azt is gondolja, bár alapvetően a diákokkal nem kéne erről beszélniük az iskolában, a téma mégis elkerülhetetlen, mert ők is folyamatosan érdeklődnek erről. Neki például nagyon jó érzés volt látni, hogy a diákok többezres tömege tüntetett ma a Parlamentnél, kiállva a tanárok mellett.

„Már most lehet látni, hogy ez a jövő” – mondta arról Varga, hogy nem szakos tanárok tartják az órákat, például matek–történelem szakos tanár tart kémiaórát. Szerinte ez lesz majd a recept a jövőben is.

A Telex élő műsorát itt tudja nézni és visszanézni, a szerdai pedagógussztrájkot pedig ebben a cikkben követtük percről percre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!