Iványi Gábor a kormány civilekkel szembeni bűnlajstromát sorolta fel

2022. március 15. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Vajon igaz lehet-e, hogy ellenségünkké tesszük az orosz népet, ha kiállunk az ukrán emberek élete és szabadsága mellett

– tette fel a kérdést Iványi, aki szerint a civil szervezek végzik az ukrán menekültek ellátását, cserében azonban a kormánytól csak üldöztetést, sőt, esetenként aóellenőröket kap. Iványi szerint nem igaz, hogy az orosz néppel vállalnák konfliktust a kötelező kiállással az ukrán nép mellett. Csak és kizárólag az orosz diktátorral, hiszen az orosz néppel, azokkal, akik kiálltak az értelemtelen, népirtó háborúval szemben, a magyaroknak semmiféle vitája nincs. Sőt, a háború ellen szót emelő oroszok „ugyanúgy a mi hőseink”, mondta Iványi. Ezután Vlagyimir Putyin háborús bűneit, valamint birodalmi terveit rótta fel, és azt mondta, ez igenis Magyarország, a magyar szabadság kérdése is.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A lelkész szintén a Nemzeti dal vonatkozó sorával zárta beszédét – amire 5 percet kapott –, úgy fogalmazott:

március 15-én, és aztán majd április 3-án is, ismét fel kell tennünk a kérdést: rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés: válasszatok!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!